Piros lista a génmódosított élelmiszerek miatt

Vágólapra másolva!
A Greenpeace környezetvédő szervezet ismertető füzetekben hívja fel a figyelmet azokra az üzletekre, melyekben - szerintük - genetikailag módosított összetevőket tartalmazó élelmiszereket is árulhatnak. A boltoknál osztogatott füzetekben az érintett áruházakat piros listára tették. A hatóságok szerint a forgalmazók  - és nem az üzletek - kötelessége lenne feltüntetni minden egyes terméken, hogy tartalmaznak-e ilyen összetevőket. Oravecz Sándor, a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal munkatársa elmondta: eddig nagyon kevés ellenőrzést tartottak a hatóságok, mert a vizsgálat nagyon költséges és bonyolult. 
Vágólapra másolva!

Országos tájékoztató-kampányba kezdett a Greenpeace. A környezetvédő szervezet ismertető füzetekben hívja fel az emberek figyelmét a genetikailag módosított élelmiszerek veszélyeire. A kampány apropója, hogy az uniós csatlakozás után Magyarországon is fel kell tüntetni az élelmiszerek csomagolásán, ha genetikailag módosított összetevőket tartalmaznak. Az üzleteknél osztogatott füzetekben az élelmiszergyártókat és az áruházakat zöld és piros listára tették. A piros listán szereplő értékesítők a Greenpeace szerint nem garantálják, hogy csak olyan élelmiszereket árulnak, melyeket nem módosítottak genetikailag.

Greenpeace: ellenőrizhetetlen emberkísérlet

A Greenpeace tájékoztatójában azt állítja, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek egyaránt veszélyesek az emberi egészségre és a környezetre. Bár tudományosan nem bizonyított, hogy valóban veszélyeket rejtenek-e a módosított élelmiszerek, a környezetvédő szervezet aktivistái a független kísérletek hiányát kifogásolják. Nemes Noémi, a kampány szervezője szerint hosszútávon, generációkon át kellene vizsgálni a kérdést, mielőtt piacra dobják az ilyen termékeket. Szerinte így a génmódosított élelmiszerek árusítása ellenőrizhetetlen emberkísérlet. A környezetvédők attól is tartanak, hogy a GM-növények kiszorítják a hagyományos fajtákat, ezzel az élővilág sokszínűségét veszélyeztetve.

A kampány kettős célt szolgál: egyfelől a fogyasztók figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy olvassák el a termékeken található címkéket, és tudjanak azokról a boltokról, ahol génmódosított élelmiszereket árulnak. Másrészt a Greenpeace szeretne nyomást gyakorolni a forgalmazókra és a gyártókra, hogy ne áruljanak ilyen élelmiszereket, illetve ne használjanak ilyen alapanyagokat. Abban reménykednek, hogy minél több üzlet kerülhet fel a zöld listára. Nemes Noémi az [origo]-nak elmondta, hogy nem tartanak a boltok és a gyártók tiltakozásától, mert előre figyelmeztették őket, hogy szerepelni fognak a negatív listán. "Volt lehetőségük reagálni" - fogalmazott a szervező.

Egy szép nagy eperre gondolnak

Nemes Noémi szerint külföldön már sikeres volt a szervezet hasonló kampánya. A szervező szerint Ausztriában például az összes szupermarket garantálja, hogy nem forgalmaz genetikailag módosított összetevőket tartalmazó élelmiszereket. Ugyanezen cégek magyarországi üzletei azonban nem tettek ilyen ígéretet. A Greenpeace aktivistái azt tapasztalták, hogy a magyarokat egyre jobban érdekli, hogy mit tartalmaznak azok az élelmiszerek, amiket megvesznek. Ugyanakkor nagyon keveset tudnak a témáról, az alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában. "Ha azt hallják, hogy genetikailag módosított élelmiszer, rögtön egy szép nagy eperre gondolnak, holott az epret nem módosítják genetikailag, a kukoricát viszont annál inkább"- mondja Nemes Noémi.

Ellenőrizni drága és bonyolult

Oravecz Sándor, a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal munkatársa elmondta, hogy nem áruházak, hanem az importőr feladata, hogy nyilatkozatot kérjen attól a cégtől, amelyiktől behozza az adott terméket, hogy GM-élelmiszerről van-e szó. Ha igen, akkor a forgalmazónak kérnie kell, hogy tüntessék ezt fel az adott terméken. Annak ellenőrzésére, hogy felcimkézték-e a génmódosított alapanyagot tartalmazó élelmiszert, egyaránt jogosultak az állategészségügyi és élelmiszerellenőrzési megyei hatóságok, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Oravecz Sándor szerint voltak már ellenőrzések, de az eljárás költséges és bonyolult. "Az élelmiszereket nagyon nehéz ellenőrizni, ráadásul az, hogy kimutathassuk egy termékről, hogy génmódosított alapanyagot tartalmaz, minimum 30 ezer forintba kerül"- fogalmazott. Ha egy forgalmazó azt állítja a termékéről, hogy nem tartalmaz génmódosított alapanyagot, és kiderül, hogy mégis, kivonják az árut a forgalomból és akár 50-60 milliós bírságot is kiszabhatnak rá.