A betegek nem is tudtak a sztrájkról a MÁV Kórházban

Vágólapra másolva!
A MÁV Kórház 1400 dolgozója közül nagyjából 30-40 munkatárs vett részt a péntek délelőtti figyelmeztető sztrájkban. Az ellátás zavartalanul folyt, a betegek pedig nem is tudtak arról, hogy a kórházban demonstráció zajlik. A dolgozói pótlékokat tartalmazó kollektív szerződésért küzdő szakszervezet annyit elért, hogy a kórház vezetése már péntek délelőtt hajlandó volt tárgyalásokat kezdeni. A kórház főigazgatója indokolatlannak nevezte a sztrájkot.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Figyelmeztető sztrájkot tartottak pénteken a MÁV Kórházban. A dolgozók reggel háromnegyed nyolckor kezdték és háromnegyed tízig folytatták az akciót. A sztrájkolók azt követelték, hogy kössön velük kollektív szerződést munkáltatójuk, mivel az előző kollektív szerződést 2004. március 31-én három hónapos felmondással felbontotta. A demonstrálók szerint a kórház vezetése azóta arra sem volt hajlandó, hogy érdemi tárgyalást folytasson az új szerződésről. A sztrájkot szervező MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet Önálló Szakszervezete elsősorban azt kifogásolja, hogy kollektív szerződés hiányában a dolgozók csak a törvényben meghatározott jövedelmet kaphatják meg, a korábbi pótlékokat nem.

A szakszervezet vezetője, Bercsényi Gizella többszöri kérdésre sem közölt információt arról, hogy pontosan hányan csatlakoztak a sztrájkfelhíváshoz. Annyit elmondott, hogy a kórháznak nagyjából 1400 dolgozója van, akik közül nem az orvosok, hanem a szakdolgozók, betegszállítók, műtősök csatlakoztak. Bercsényi megjegyezte ugyanakkor, hogy sokan jelezték a szakszervezetnek, hogy dolgozni fognak ugyan, de támogatják a demonstrációt.

Az [origo] tudósítójának helyszíni tapasztalatai szerint nagyjából 30-40 dolgozó sztrájkolhatott. A demonstrálók magját a harmincfős betegszállító csoport jelentette, amelynek összes tagja felhagyott a munkával a kétórás demonstráció idejére. Egy szobában gyűltek össze, ahol újságíróknak elmondták, hogy már a sztrájk kezdete előtt elszállítottak több beteget. A belgyógyászati osztályon műtősnők sztrájkoltak, a demonstráció azonban mindössze abból állt, hogy három dolgozó üldögélt a dohányzóban.

"Ugyanúgy döcögött az ellátás"

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A szakszervezeti vezető kérdésünkre elmondta, hogy az ellátásban nem okoz zavart a figyelmeztető sztrájk, legfeljebb kisebb csúszások lehetnek. Az ellátás zavartalanságára jellemző, hogy több beteg sem tudott arról, hogy sztrájk van. Legalábbis az [origo] által a belgyógyászaton megkérdezett három páciens közül egyik sem hallott a demonstrációról. Egy idős nő azt mondta, "a nővérek és az orvosok most is ugyanolyan aranyosak voltak, mint mindig", egy férfi pedig megjegyezte, "ugyanúgy döcögött" az ellátás, ahogy szokott.

A sztrájkkal annyit sikerült elérni, hogy az eredetileg hétfőre tervezett időpont helyett már péntek délelőtt tárgyalás kezdődött a szakszervezet és a kórház vezetése között. Bercsényi Gizella azt mondta, hogy nincsenek irreális követeléseik, és már azt is eredménynek tartanák, ha sikerülne elérni, hogy a dolgozók továbbra is kapják a régi kollektív szerződésben szereplő pótlékokat.

A tárgyalások módján vitatkoznak

A sztrájk előtt is voltak már tárgyalások, a szakszervezet szerint azonban ezek nem voltak érdemi megbeszélések. A szakszervezet közlése szerint a munkáltató május 28-án adta át a szakszervezeteknek véleményezésre a szerződés tervezetét. Az érdekképviseleti szervezetek június 15-ig véleményüket megküldték a főigazgató részére. Választ a szakszervezetek június 17-én kaptak, amelyben a munkáltató azt kérte, hogy először a három szakszervezet - az Önálló Szakszervezet mellett a Vasutas Szakszervezet és a Vasútegészségügyi Szakmai Képviselet - egyezzen meg a módosítási igényekben, majd a két oldal jogászai vizsgálják meg a munkaadói és a munkavállalói oldal közötti különbségek áthidalásának lehetőségét.

A három érdekképviselet június 25-én adta át írásban a közös javaslatukat, a munkáltató és a szakszervezetek közötti egyeztetésre pedig június 29-én került sor. Az egyeztetés eredménytelenül zárult, mivel a "munkáltató képviselői egy-egy pontnál arra hivatkoztak, hogy a főigazgatóval még egyeztetniük kell". A szakszervezetek úgy gondolják, hogy a munkáltatói eljárás mindvégig sértette a munka törvénykönyvében megfogalmazott jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményeit - tudatta a figyelmeztető sztrájkot kezdeményező szakszervezet.

A kórház megbízott főigazgatója, Tallósy Imre nem kívánt nyilatkozni, az [origo]-hoz eljuttatott közleményében azonban indokolatlannak nevezte a szakszervezet akcióját. Tallósy emlékeztetett arra, hogy május 28-óta több alkalommal is tárgyaltak a három érintett szakszervezettel, és szerinte ezek a megbeszélések eddig is "a kölcsönös megegyezési készség mellett, revezetten zajlottak". A főigazgató megjegyezte azt is, hogy őt csak a sztrájk kezdete után, nyolc óra előtt három perccel értesítették hivatalosan az akcióról, amelyben tudomása szerint mindössze 40 ember vett részt, akik között egyetlen orvos sem volt.