Feltehetően műszaki hiba miatt rázta meg elektromos gitárja a zenészt vasárnap éjjel egy Bécsi úti szórakozóhelyen. Zenésztársai hiába próbáltak segíteni rajta, a gitáros belehalt az áramütésbe.

Halálos áramütést szenvedett egy zenész az egyik budapesti szórakozóhelyen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap. A helyszíni szemlebizottság elsődleges véleménye szerint műszaki hiba okozta az elektromos gitáron játszó 27 éves fiatalember halálát a III. kerületi Bécsi úton lévő szórakozóhelyen szombat éjjel.

A szerencsétlenül járt zenészt társai megpróbálták elsősegélyben részesíteni, ám még a helyszínen életét vesztette. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani - tette hozzá. A rendőrség szakértőt rendelt ki az eset körülményeinek feltárására, eddig bűncselekmény gyanúja nem merült fel.