Három német állampolgár vesztette életét egy vasúti kereszteződésben Balatonedericsnél. Az autó, amelyben feltehetően a nagyszülők és két unokájuk utazott, egy fénysorompó nélküli átjáróban ütközött a vonattal. A balesetet egy gyermek élte túl, akit súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Forrás: MTI

Hárman haltak meg abban a balesetben, amely kedden délután 16 óra után néhány perccel történt Balatonedericsnél, a 84-es főút vasúti kereszteződésében. Az áldozatok német állampolgárok.

A német rendszámú autó egy fénysopromp nélküi vasúti átájáróban szenvedett balesetet. A vasúti kereszteződást csak egy András-kereszt jelezte illetve a mozdonyvezető hangjelzéseket adott, amikor látta, hogy a sínekre hajt a személykocsi. Erről a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egyik szóvivője számolt be.

A német rendszámú autóban feltehetően a nagyszülők és unokáik utaztak. Az autó négy utasa közül hárman haltak meg, egy 68 éves férfi , egy 64 éves nő, illetve a velük utazó kilenc- és hétéves kislány egyike. Az még nem tisztázott, hogy a gyermekek közül az idősebb, vagy a fiatalabb élte túl súlyos sérüléssel a balesetet.

A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett kislánynak speciális kezelésre van szüksége, ezért a veszprémi kórházból este a mentők átszállították a győri idegsebészetre.

A veszprémi kórházban elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy a kislánynak úgynevezett impressziós koponyatörése van, ezért vált szükségessé, hogy a speciális ellátást biztosító győri intézménybe szállítsák - mondta el Golopencza Pál, az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa.

A baleset helyszínén 19 óra után is tartott a helyszínelés, a 84-es utat változatlanul teljes szélességben zárva tartják, a forgalmat pedig elterelték.