Óránként 600 forint lehet a parkolás

A Fővárosi Önkormányzat átlagosan 75 százalékkal emelné a parkolási díjakat. A rendelettervezet szerint óránként 600 forintért lehetne parkolni Budapest belvárosában. A Várban még ennél is magasabb, óránként 800 forintos tarifára lehet számítani, pedig Budapesten már most drágább a parkolás, mint Bécsben. A Főpolgármesteri Hivatal osztályvezetője az [origo]-nak elmondta, hogy azt remélik, a magasabb díjak rávehetik az autósokat, hogy használják a jelenleg többnyire üresen álló garázsokat.

Fotó: Fábián Évi

A Fővárosi Önkormányzat átlagosan 75 százalékkal emelné a parkolási díjakat. A rendelettervezet szerint óránként 600 forintért lehetne parkolni Budapest belvárosában. A Várban még ennél is drágább, óránként 800 forintos tarifára is lehet számítani. A legalacsonyabb parkolási díj kétszáz forint lenne, például a Nagykörút és a Dózsa György út között. Óránként 400 forintot kellene fizetni a Kiskörút és a Nagykörút között. Jelenleg a belvárosban 240 forintot kell fizetni egy óra parkolásért. Ez már most magasabb, mint például a bécsi parkolási díjak.

A Főpolgármesteri Hivatal osztályvezetője, Pásti Imre az [origo]-nak elmondta, hogy az áremelést elsősorban a kereslet-kínálat egyensúlyának helyreállítása indokolja. "A belvárosban sokkal nagyobb a parkolóhelyek iránti kereslet, mint a kínálat, miközben folyamatosan csökken a férőhelyek száma" - állítja. Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a parkolási díjak forgalomszervező eszközként is működnek, azaz a magasabb díjak rávehetik az autósokat, hogy használják a jelenleg többnyire üresen álló garázsokat. "A nyugati városokban nem idegenkednek az autósok a parkolóházak, mélygarázsok használatától, reméljük, hamarosan itt is így lesz" - fogalmazott Pásti Imre.

A tervezetet elküldték valamennyi budapesti önkormányzatnak, civil szervezeteknek és a hatóságoknak, hogy véleményezzék. Augusztusban összegzik a tapasztalatokat, és leghamarabb a szeptemberi közgyűlésen döntenek a javaslatról. Újdonság még, hogy a parkolási idő lejárta után 15 perc türelmi időt kapnának az autósok. "Irritálja az embereket, hogy sokszor egy perccel a határidő lejárta után ráteszik a büntetést a kocsira" - állítja az osztályvezető. A 15 perces türelmi időt a sok panasz miatt vették bele a tervezetbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKK