Szekrényeket és gyerekeket hagytak Taszáron az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Néhány szekrényt és ágyat kaptak búcsúajándékként a taszáriak a június végén távozó amerikaiaktól, akik az értékes berendezések többségét összezúzták és szeméttelepre szállították. A kilencéves amerikai tartózkodás alatt több katonának gyereke is született helyi kapcsolatból. A felszámolásra ítélt támaszpont miatt konfliktusba került a megye és a település, ahol a helyieknek az amerikaiakról már csak az átlagnál nagyobb fizetés, a furcsa tolatási szabály és a tangatilalom jut eszükbe.
Vágólapra másolva!

A közeli virágbolt "Flower" feliratán és a bázis bejáratával szemben látható "Rent a car" autóbérlési hirdetésen kívül semmi nem utal arra, hogy nemrég még amerikai katonák állomásoztak a taszári támaszponton. A Somogy megyei falu katonai repterén június 30-án vonták le az Egyesült Államok lobogóját, és akkor távozott az utolsó amerikai is a településről. Igaz, ők már csak civilek voltak, a katonák ugyanis tavaly ősszel elhagyták a bázist, amelyet 1995 óta béreltek a délszláv konfliktus miatt érkező amerikaiak.

Könnyen lehet, hogy másfél év múlva már magyar katonák sem lesznek a településen, a kormány tervei szerint ugyanis addigra felszámolják a taszári repteret. Az 550 hektáros - egy laktanyát és egy katonai lakótelepet is magában foglaló - terület 2005 végéig még biztosan a honvédségé, a birtoklásáért azonban már hónapok óta zajlik a harc - legalábbis ez derül ki Taszár polgármesterének, a szabadságát az [origo] kedvéért megszakító Pataki Sándornak a szavaiból.

A polgármester szerint a reptér a taszáriak öröksége

A független jelöltként induló Patakit 2003 tavaszán választották meg a település első emberének időközi önkormányzati választáson. Irodájában a magyar zászló mellett ott egy amerikai is. A 2000 lakosú település vezetője azt mondja, őt idén február 26-án kereste meg a Honvédelmi Minisztérium azzal, hogy ha a honvédség elhagyja a bázist, akkor igényt tartanának-e az ingatlanokra. A polgármester erre igent mondott, közben azonban kiderült, hogy a megyei önkormányzat is szemet vetett a területre.

Fotó: Fábián Évi
Pataki Sándor

A polgármester ugyan nem zárkózik el attól, hogy a megyével tárgyalásokat folytassanak, de azt elfogadhatatlannak tartaná, ha a bázis - vagy legalább annak nagy része - nem a település tulajdonába kerülne. Érvként hozza fel például azt, hogy gondot okozna, ha külön tulajdonba kerülne a honvédségi lakótelep és a laktanya. Utóbbiban van ugyanis a lakásokat ellátó közműszolgálatások központja, azaz onnan kapják többek között a vizet.

"Itt pilóták haltak meg, akik a hazájukat védték" - emlékeztet Pataki, aki 12 évig maga is a bázison dolgozott repülőgépszerelőként. A polgármester úgy véli, a támaszpont már csak ezért is a taszáriak öröksége, ráadásul szerinte a településnek komoly szerepe volt abban is, hogy Magyarország egyáltalán NATO-tag lett. Arról nem is beszélve, hogy az amerikaiak összesen 20 milliárdot fizettek az államnak a reptér használatáért - teszi hozzá.

A világ legnagyobb gépei szálltak le Taszáron

Pataki azt szeretné, ha a honvédség nem hagyná el a bázist. Személyesen is felvetette például a honvédelmi miniszternek, hogy Taszárra lehetne helyezni a jelenleg Kaposváron működő katonai logisztikai központot. Ha azonban a honvédség az eredeti terveknek megfelelően elhagyná a bázist, és azt Taszár kapná meg, akkor azon - a polgármester közlése szerint - egy alapvetően teherszállításra koncentráló polgári repteret alakítanának ki. Mint mondja, a két 2650 méteres pályán a világ legnagyobb repülői is le tudnak szállni. Az amerikaiak érkezésekor jöttek például C5 Galaxy típusú 400 tonnás gépek is - jegyzi meg.

Az óriás teherszállítókat fogadó reptérre persze a kétezer lakosú önkormányzatnak nincs pénze, a beruházáshoz ezért tőkeerős befektetőt keresnének. Ez valószínűleg nem lesz túl egyszerű feladat: a település a megyei önkormányzattal és Kaposvárral összefogva már megpróbált létrehozni egy polgári terminált. Ehhez 1998-ban kezdtek hozzá, azóta félmilliárd forintos, Pataki szerint nagyrészt központi állami forrásból finanszírozott beruházással felhúztak egy épületet, amely azonban jelenleg üresen áll. Most a 45 százalékban a megye, 45 százalékban Kaposvár és 10 százalékban Taszár tulajdonában álló terminál befejezéséhez is befektetőt keresnek.