Megszüntették a földhivatal vezetője elleni nyomozást

Vágólapra másolva!
Megszüntették a Fővárosi Földhivatal vezetője ellen hivatali visszaélés és befolyással üzérkedés gyanúja miatt indított nyomozást - írja a Népszabadság. Korábban már a vesztegetés miatt indult eljárást is lezárták. A megszüntető határozat szerint a gyanút tanúkihallgatások és más bizonyítékok nem támasztották alá.
Vágólapra másolva!

A vesztegetés miatt indított eljárás megszüntetése után leállították a hivatali visszaélés és a befolyással üzérkedés gyanújával indult nyomozást is, amelyet Pálfalvy István, a Fővárosi Földhivatal vezetője ellen indítottak - írja a Népszabadság.

Pálfalvi ellen a Nemzetbiztonsági Hivatal tett feljelentést még márciusban. A férfit őrizetbe is vették, ám nem rendelték el előzetes letartóztatását. Kiderül ugyanis, hogy Pálfalvit a fontos közintézmények nemzetbiztonsági védelme érdekében hallgatta le az NBH, nem pedig a vesztegetési ügy miatt. A telefonlehallgatási jegyzőkönyveket így az ügyészség nem használhatta volna fel.

A nyomozást megszüntető határozatból kiderül, hogy a Pálfalvi elleni gyanút tanúkihallgatások és más bizonyítékok nem támasztották alá - írja a Népszabadság.