Szonda: nyolc százalékkal vezet a Fidesz

Vágólapra másolva!
12 százalékos előnnyel a Fidesz lenne a befutó, ha most hétvégén tartanák a parlamenti választásokat - derül ki a Szonda-Ipsos Népszabadságban ismertetett legutóbbi közvélemény-kutatásából. Az összes megkérdezett körében ugyanakkor 8 százalékos az MZSP hátránya.
Vágólapra másolva!

Alacsony a szavazási hajlandóság ezekben a hónapokban a magyar választók között. Ha most hétvégén lennének a parlamenti választások, a szavazók 53 százaléka menne el voksolni, de a biztos pártválasztók aránya ennél tíz százalékkal kevesebb - írja a Népszabadság a Szonda-Ipsos közvélemény-kutatása alapján.

A pártok között a Fidesz vezet, az összes megkérdezett körében 32 százalékos eredményt ért el, az MSZP hátránya ezzel 8 százalékos. A felmérés adatai szerint az összes szavazókorú állampolgár között az SZDSZ-nek 4, az MDF-nek 2, a MIÉP-nek 1, az összes többi pártnak ugyancsak egy százalékos a népszerűségi mutatója.

A biztos pártválasztók körében ugyanakkor 50-38 az arány a Fidesz javára, az SZDSZ egy százalékkal van a parlamenti küszöb felett, az MDF pedig alatta.

A mostani eredmény összecseng a négy évvel ezelőttivel, akkor is a legnagyobb ellenzéki párt vezette a rangsort, az MSZP-nek 26 százalékos támogatottsága volt az összes választó körében.