Újra dolgozhat a kecskeméti fiú halálakor intézkedő rendőr

Vágólapra másolva!
Ismét szolgálatba helyezték Kecskeméten azt a rendőrt, akinek az intézkedése közben meghalt egy 19 éves körözött fiatalember. A család ügyvédje a Bács megyei helyett másik nyomozó hivatal kijelölését kérte a legfőbb ügyésztől a nyomozás lefolytatására. Az ombudsman szerint a nagy nyilvánosság veszélyezteti a pártatlan vizsgálatot.
Vágólapra másolva!

A kedden írásban megkapott előzetes szakértői vélemény alapján szerdán ismét szolgálatba helyeztem a szolgálatvégzés alól felmentett kollégát, aki betegállományban piheni ki az elmúlt napok számára is megrázó eseményeit - mondta Király Ferenc megyei rendőrfőkapitány. Hozzátette: hétfőn azért függesztették fel az intézkedő rendőrt, mert az akkor rendelkezésre álló adatok, melyek meglehetősen hiányosak voltak, valószínűsítették, hogy köze lehet az elhunyt halálához.

A véleményem megváltozott, mert a szakértői vélemény egyértelműen állást foglal abban, hogy még gondatlanság sem terheli az intézkedő rendőrt a halál bekövetkezése miatt - jelentette ki a főkapitány.

Király Ferenc elmondta azt is, hogy a rendőr szolgálatba visszahelyezése munkáltatói intézkedés, az ügyészség eddig semmi olyan indítványt nem tett, melyet figyelembe kellett volna vennem döntésem meghozatalakor.

Gyury József ügyvéd, a Nemzeti Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének alelnöke, aki az elhunyt férfi családjának a megbízásából a jogi képviseletüket ellátja, elmondta: beadványban kérte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy egy másik ügyészségi nyomozó hivatalt jelöljön ki az ügy elfogulatlan elbírálása miatt.

Az MTI kérdésére, hogy tapasztalta-e elfogultságot a Bács-Kiskun Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, az ügyvéd elmondta: "egyetlen egy dolgot tapasztaltam, hogy a szakértői vélemény még nem készült el, egy előzetes vélemény sincs írásban, mert egy ilyen súlyú, a társadalmat borzoló, a kedélyeket felhergelő ügyben illene egy előzetes véleményt kiadni."

Értetlenül fogadom, hogy Király Ferenc megyei főkapitány a mai naptól visszahelyezte szolgálati állományba a korábban felfüggesztett rendőrt, aki elment betegállományba, a másik két intézkedő rendőrrel szemben semmilyen eljárás nem indult - tette hozzá Gyury József.

Eközben Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón közölte: a szokatlanul nagy nyilvánosság veszélyezteti a pártatlan és tisztességes eljárást a rendőri intézkedés közben elhunyt kecskeméti roma fiatalember ügyében.

Az országgyűlési biztos azt mondta: a rendelkezésre álló információk alapján a rendőri intézkedés a jogszabályok szerint történt. Az önmagát szolgálatba helyező rendőr kötelességét végezte, amikor elfogott egy körözött embert. Hozzátette: a rendőrnek, akár kényszerítő erő alkalmazásával, be kell fejeznie intézkedését, mint ahogy ez történt a dulakodásos üldözéssé fajult vasárnapi esetben.

Az eset előzménye, hogy vasárnap este Kecskeméten rendőri intézkedés közben meghalt egy 19 éves fiatalember. Az ügyészség eljárást indított a rendőr ellen.