Kidőltek a szemészek Szegeden

Vágólapra másolva!
Már több mint egy éve keresnek szemészeket Szegeden. Hirdetik az állásokat a helyi és az országos napilapokban, de senki sem jelentkezik. Közben annyi a beteg, hogy csak a zöldhályogos esetek ellátása elég munkát adna egy szemésznek egy egész évre.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Szegeden annyira kevés a szemész, hogy a betegeket csak több mint egy hónapos előjegyzéssel tudják fogadni. Csenke László, a szakorvosi ellátás és háziorvosi szolgálat orvosigazgatója elmondta, hogy a városban krónikus probléma a szemészhiány. Már több mint egy éve hirdetik az állásokat helyi és országos napilapokban és az interneten, de senki sem jelentkezik. Az igazgató szerint ennek egyik oka, hogy nem tudnak lakást biztosítani a jelentkezőnek, mert a rendelőintézetnek egyetlen szolgálati lakása sincs. A másik, hogy a legtöbb vidéki szemész egy kisebb városban egyedül, kialakult betegkörrel dolgozik, és nincs kedve Szegedre jönni hatodiknak.

A városban öt szemész dolgozik, pedig legalább kilencre lenne szükség. Az öt szemész túlterhelt, sokszor előfordul, hogy két műszakban kell dolgozniuk. Csenke László elmesélte, hogy különböző módszerekkel próbáltak könnyíteni a helyzetükön, például a betegek csoportosításával, hogy valaki csak a szemüvegfelírással, valaki pedig a kizárólag a hályogokkal foglalkozik. Az igazgató szerint ezek a megoldások nem segítettek, hiszen annyi a beteg, hogy csak a zöldhályogos esetek ellátása elég munkát adna egy szemésznek egy egész évre. Még a szokásosnál egy kicsit magasabb fizetést is kigazdálkodnák, ha végre akadna jelentkező.

Az orvoshiány a többi területen is jellemző, de ott megoldják a problémát nyugdíjasokkal. Korábban a szemészeten is nyugdíjasokat alkalmaztak, de ők már "kidőltek". Az igazgató szerint "egyébként sem célszerű, hogy valaki 70 évesen még itt szemészkedjen, főleg ha fizikailag nem is bírja". Csenke László elmondta, hogy mást már nem tudnak kitalálni, mint hogy folyamatosan hirdetnek és reménykednek, hogy végre akad egy szemész, aki Szegeden szeretne dolgozni.