Leszakadt a tetőszerkezete egy felújítás alatt álló egri iskolának. A törmelék két építőmunkást maga alá temetett, mindkét férfi életét vesztette a balesetben.

Két ember meghalt munkahelyi balesetben, amikor az egri Szent-Györgyi Albert Általános Iskola felújítása közben kedden leszakadt a tetőszerkezet - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Mindkét munkást maga alá temette a törmelék, amely alól holtan emelték ki őket - mondta Magyar Attila. Hozzátette: a tűzoltók három kocsival, illetve darukkal és kotrógépekkel, valamint kézi erővel dolgoztak a helyszínen, de már nem lehetett segíteni a két emberen.