Dugókra és megfeszített munkára panaszkodnak a buszvezetők

Vágólapra másolva!
A BKV buszvezetői szerint a megfeszített munka és a rossz körülmények is hozzájárulnak a sofőrök által okozott balesetekhez - írja a Népszabadság. Bár átlagosan 170 ezer kilométert vezetnek balesetmentesen, a szakszervezeti vezetők szerint nem nehéz hibát találni munkájukban ha már órák óta pihenők nékül araszolnak a budapesti dugókban. Így is csak minden 2,5 millió kilométerre jut egy sérüléssel járó baleset.
Vágólapra másolva!

A BKV-söfőrök szakszervezeti képviselői szerint sokszor a rossz munkakörülmények miatt okoznak balesetet a buszvezetők a fővárosban. Nemes Gábor, a Cinkota Autóbusz Szakszervezet elnöke szerint szükség van a sofőrök szigorú ellenőrzésére, de - mint a Népszabadságnak mondta - nem nehéz hibát találni a buszvezetők munkájában ha már órák óta pihenő nélkül vánszorognak a budapesti forgalmi dugókban.

A lap a múlt héten számolt be arról, hogy a BKV szigorúan ellenőrzi sofőrjeit és a hibázókat prémiummegvonással vagy áthelyezéssel büntetik. A szakszervezetek szerint azonban sértő eljárás, hogy két ellenőr egybehangzó véleménye már bizonyítéknak számít, így a sofőrök nem is nagyon védekezhetnek.

Az érdekvédők szerint a rossz körülmények is hozzájárulnak a buszvezetők által okozott balesetekhez, ennek ellenére átlagosan 170 ezer kilométert balesetmentesen vezetnek a BKV sofőrjei, 2,5 millió kilométerre jut egy sérüléssel járó eset. A sofőrök munkaidejük 85 százalékát ledolgozzák. Egy tapasztalt buszsofőr pótlékok nélkül nettó 80-85 ezer forintot keres havonta, a kezdők pénze azonban közel 20 ezerrel kevesebb. A szakszervezet szerint így nem meglepő, hogy a buszvezetői állás nem vonzza a képzett fiatalokat.