Hónapokig is elhúzódhat az esztergomi víztilalom

Vágólapra másolva!
A szennyező cég csak hat nappal a baleset után szólt arról, hogy nemcsak olaj, hanem sok más veszélyes vegyszer is került a vizekbe - magyarázta az esztergomi önkormányzat, hogy miért csak most rendelték el a vízkorlátozást a városban. Az esztergomiak még minimum három-öt napig nem használhatják a vezetékes hálózatot, de legrosszabb esetben még hónapokig csak palackos vízből ihatnak és főzhetnek.
Vágólapra másolva!

Noha múlt pénteken került a dorogi hulladékégetőből több mint 100 köbméter szennyezőanyag a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába s az ivóvízellátást biztosító parti kutak közelébe, az esztergomi önkormányzat csak hat nappal később rendelt el vízkorlátozást.

"A szennyező cég, az Onyx Kft. csak csütörtökön számolt be arról, hogy nem csak olaj, hanem számos más, gyógyszer- és vegyszergyártás során keletkezett anyag került a patakba, majd onnan a Dunába" - mondta a polgármesteri hivatal sajtóreferense, Takács István. Az esztergomi polgármesteri hivatal közleménye szerint a baleset után "a cég területére csak órákkal később léphettek a szakemberek, akiket úgy tájékoztattak, hogy a kijutott szennyeződés fáradt olaj... Másnap, szombaton a cég rövid, a kiömlött anyag összetételéről ismét tévesen tájékoztató faxot küldött Esztergom Város Polgármesteri Hivatalába, anélkül, hogy a város vezetőivel, vagy a hivatal illetékeseivel a kapcsolatot fölvette volna". Takács szerint a kiömlő olajat valóban be tudták gyűjteni, viszont az az információ, hogy gyógyszer- és vegyszerszármazékok is szennyezték a vizet, új helyzetet teremtett.

Csütörtökön ezért összehívták a területi védelmi bizottság ülését, ahol elrendelték a vízkorlátozást. A polgármesteri hivatal szerint a városvezetés körültekintését igazolja, hogy a korlátozásról annak ellenére döntöttek, hogy eredetileg az ÁNTSZ szakemberei is csak azt javasolták: a 12 év alatti gyerekek ne igyanak a vízből. Mivel azonban "az előzetes vizsgálatok nem tudták egyértelműen kizárni, hogy ártalmas lehet a víz fogyasztása az egészségre, ezért a védelmi bizottság megtiltotta a vezetékes víz ivási és főzési célú fogyasztását és felhasználását Esztergom, Esztergom-Kertváros és Tokodaltáró településeken" - mondta Takács István.

Az Onyx Kft. viszont cáfolta, hogy nem számolt volna be mindenről azonnal: "a dorogi hulladékégető-műben a múlt hét csütörtökjéről péntekre virradóra történt műszaki meghibásodás és környezetszennyezés után minden rendelkezésre álló tényről és adatról folyamatosan tájékoztatta az Onyx Kft. az összes hatóságot" - írják közleményükben.

Az esztergomi önkormányzatnál nem tudnak olyan megbetegedésről, amely a szennyezett víz fogyasztásával összefüggésben keletkezett, azonban a biztonságot tartotta legfontosabbnak a védelmi bizottság, amikor a vízfelhasználás korlátozásáról határozott. Az sem zárható ki, hogy a szennyezett vizet hosszabb távon fogyasztók megbetetegednének, ezért is szükséges a mostani tilalom, annak ellenére, hogy napokig itták már a szennyezett csapvizet az esztergomiak.

Még legalább három-öt napig tartanak a vizsgálatok, addig biztosan érvényben marad a korlátozás. Ugyanis a szakemberek 600 és 1000 közé teszik ártalmas anyagok számát, amelyeket egytől egyig vizsgálni kell.

A legrosszabb forgatókönyv az lehet a szakemberek szerint, hogy a szennyezés teljesen tönkretette a kutakat, és ezért új víznyerő helyeket kell létesíteni. Ez azt jelentené, hogy az esztergomiak hónapokig nem használhatnák főzésre és ivásra a vezetékes hálózatot, valamint a kár 10 milliárdos nagyságrendű lenne. "Pusztán az olajszennyezés okozta kár is százmilliós, például ki kell cserélni a szennyezett patakmedert" - mondta Takács István.

A szennyező anyagot kibocsátó Onyx Kft. igazgatója, Lágler Katalin az MTI-nek azt mondta, hogy a veszélyes anyagot tartalmazó fémtartály meghibásodásának okát vizsgálják, s annak lehet műszaki oka, emberi mulasztás, vagy mindkettő. Hozzátette: a vizsgálat még legalább egy hétig tart, ezért érdemben nyilatkozni csak annak befejeződése után tud.