Vitatható Gergényi főiskolai végzettsége

Vágólapra másolva!
A Hír Tv értesülései szerint vitatható Gergényi Péter leendő országos rendőrfőkapitány főiskolai végzettsége, ugyanis kétéves felsőfokú képzés keretében kapott oklevelet. A Népszabadság szerint előbb a Rendőrtiszti Főiskola tisztképző szakát végezte el, majd a hároméves előképzés után vett részt kétéves felsőfokú képzésen.
Vágólapra másolva!
Félnek a katonás Gergényitől a rendőrök/itthon/20040805felnek.htmlGergényi lesz az új országos rendőrfőkapitány/itthon/20040802gergenyi.html

Rendőrségi forrásokra hivatkozva a Hír Televízió azt közölte, hogy Gergényi Péter mindössze két év alatt szerezte meg főiskolai diplomáját. Az már korábban kiderült, hogy Gergényinek nincs egyetemi végzettsége, ezért országos rendőrfőkapitányi kinevezése előtt módosítani kell egy kormányrendeletet, amely előírja, hogy az ORFK vezetőjének egyetemi diplomával kell rendelkeznie.

Gergényi végzettségéről kiderült, hogy - a BRFK sajtóosztályának közlése szerint -1981 és 84 között közepes eredménnyel végezte el a Rendőrtiszti Főiskola tisztképző szakát, majd az akkori előírásoknak megfelelően, a hároméves előképzés után kétéves felsőfokú képzésen vett részt, ezután kapott főiskolai oklevelet. Mindkét tanulmányi időszakának sikeres befejezését egy-egy oklevél igazolja, amelyeket a Népszabadságnak be is mutatott. Ötéves tanulmányai befejezésével felsőfokú állami és szakmai végzettséget szerzett - a napilap szerint.