Kulcsárt hívogatta a Szász-ügy gyanúsítottja

2004.08.10. 12:10

Újabb gyanúsítások várhatóak Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverésével kapcsolatban. Az eddigi egyetlen gyanúsítottnak, egy más ügyben előzetes letartóztatásban levő férfinak Kulcsár Attilához, a brókerbotrány vádlottjához annyi köze biztosan van, hogy egy városból származnak, és rendszeresen beszéltek telefonon.

Tóth Gábor rendőr ezredes kedden ismertette a Szász-ügyben folyó nyomozás eredményeit. Szász Károlyt, a PSZÁF volt elnökét tavaly júniusban saját háza előtt verték meg. Az elkövetők egyike egy kerékpárral elállta Szász autójának útját, majd társával egy bottal ütlegelték Szász Károlyt. Az akkori PSZÁF-elnök a verés hátterében a Pannonplast szabálytalan részvényfelvásárlását sejtette, ez robbantotta ki később a K&H-ügyet, melynek fő gyanúsítottja Kulcsár Attila.

A rendőrség szerint feltehetően a kerékpáros támadót kapták el. A férfi egy zsarolási ügy miatt volt előzetes letartóztatásban, és mint minden előzetesben lévőtől, tőle is DNS-mintát vettek. Ezt összevetették a támadók kerékpárján lévő DNS-nyomokkal, és a kettő megegyezett egymással. Az előzetesben lévő férfit így most már súlyos testi sértéssel is gyanúsítják.

A gyanúsítottat hétfőn megpróbálták kihallgatni, de megtagadta a vallomástételt. Kedden a rendőrök újra megkísérlik kihallgatni. A rendőrség két nyomot is talált, amelyek szerint a férfi kapcsolatban állt Kulcsár Attilával, a brókerbotrány vádlottjával. Kulcsár Attila és ő is nagykanizsaiak, továbbá a híváslisták alapján rendszeresen telefonáltak egymásnak. Az, hogy ebben az ügyben volt-e szerepe Kulcsár Attilának, egyelőre még nem tudni - jelentette ki a nyomozó, aki szerint tovább keresik Szász Károly másik bántalmazóját. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK