Kedd este dönthetnek a kormányátalakításról

Vágólapra másolva!
Már kedd este egyetértésre juthat a miniszterelnök és a két kormánypárt a kormányátalakításról - közölte Kovács László, az MSZP elnöke. Kovács elismerte ugyanakkor, hogy bizonyos kérdésekben még mindig sok a nézetkülönbség a két koalíciós párt és a kormányfő között. A pártelnök szerint főleg államtitkári szinten lesznek személycserék, de néhány miniszteri poszton is történhet változás.
Vágólapra másolva!

Kedd este egyeztet a miniszterelnök az MSZP és az SZDSZ néhány vezetőjével a kormányátalakításról. Kovács László MSZP-elnök nyilatkozatából kiderül, hogy rajta kívül biztosan jelen lesz Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke és parlamenti frakcióvezetője, valamint Lendvai Ildikó, a szocialisták parlamenti frakciójának vezetője. Kovács László az MTI-nek azt mondta, az esti megbeszélés végére egyetértésre juthatnak a kormány átalakításáról.

"A személycserék döntő többsége államtitkári szintű lesz, de néhány miniszteri posztot is érinthet" - mondta Kovács, aki szerint a megbeszélések minden bizonnyal késő estig zajlanak kedden, Medgyessy Péter és a két kormánypárt négy-öt vezetőjének részvételével. Közölte azt is: az átalakítás érinthet SZDSZ vezette tárcát is, de erről még nem alakult ki végleges álláspont.

Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy Csillag István (SZDSZ), a gazdasági és közlekedési tárca vezetője miniszter maradna ugyan, de posztot váltana, és integrációs vagy fejlesztési miniszter lenne. "Nagyon valószínűtlennek tartom, hogy a koalíciós egyeztetés akár a szakításig is elmehet" - mondta az MSZP elnöke az MTI kérdésére.

A gyermek-, ifjúsági és sporttárca vezetője, Gyurcsány Ferenc augusztus elsején ajánlotta fel lemondását Medgyessy Péternek, aki közölte, augusztus végéig gondolkodik a kérdésen. A pályáját november 1-től energiapolitikáért felelős EU-biztosként folytató Kovács László biztosan távozik a Külügyminisztérium éléről, ám utódjáról valószínűleg csak októberben döntenek.

Az MSZP elnöke azt mondta, egyetértés van abban: a kormány szerkezetét úgy kell módosítani, hogy működése hatékonyabb legyen és biztosítsa a kormányprogram megvalósítását. A pártelnök megerősítette, hogy két területnek, a fejlesztésnek és az esélyteremtésnek, esélykiegyenlítésnek az eddiginél nagyobb figyelmet kell kapnia. "Mindkettőre igaz, hogy működhet tárca nélküli miniszter vezetésével is, de az sem kizárt, hogy létrejön egy új minisztérium, mégpedig a fejlesztési tárca" - tette hozzá.

Kovács szerint vannak még olyan kérdések, amelyekben az álláspontok továbbra is meglehetősen messze vannak egymástól a kormányfő és a kormánypártok, illetve az MSZP és az SZDSZ között. Megjegyezte, hogy ez elsősorban a személyi kérdésekre vonatkozik. "Mivel a célokban egyetértünk, azt gondolom, ki fog alakulni az egyetértés a részletekben is" - jelentette ki. Hozzátette: ha kedden megszületik a megállapodás, azt szerdán még meg kell erősítenie az MSZP elnökségének, majd frakciójának, illetve az SZDSZ ügyvivő testületének és frakciójának.