Pszichológus is képzi a fiatal szocialistákat

Vágólapra másolva!
Fiatal szocialista politikusoknak kezdődik képzés Békés megyében szeptember elején. Pszichológusok, kommunikációs szakemberek és országgyűlési képviselők próbálják majd őket jó politikai vezetővé képezni. A meghívott előadók között van a leváltott kormányszóvivő, Gál J. Zoltán is. Az MSZP-ben már korábban felvetődött, hogy létre kellene hozni egy külön intézményt a politikusok továbbképzésére.
Vágólapra másolva!

Szeptember első hétvégéjén kezdődik a Békés megyei Doboz-Szanazugon az MSZP-hez kötődő ifjúsági szervezet, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) által szervezett politikai vezetőképzés. A szervezet Békés megyei elnöke, Nagy László az [origo]-nak elmondta, azért szerveznek előadásokat és kurzusokat, mert a Fibisz is részt vesz az MSZP fiatalításában, és szeretnék, ha képzett fiatalokkal újulna meg a párt. A képzés négy lépcsőből áll: az elsőn előadások és beszélgetések lesznek, majd pedig leszűkítik a kört, és személyre szabottan foglalkoznak a résztvevőkkel.

A szeptember 2-től 5-ig tartó első összejövetelre meghívták Arató Gergely és Újhelyi István MSZP-s országgyűlési képviselőket, valamint Bács-Kiskun, Békés és Hajdú-Bihar megye közgyűlési elnökeit. A tervek szerint ott lesz Szeged polgármestere, Botka László, és meghívót küldtek Gál J. Zoltán leváltott kormányszóvivőnek is. A fórumokat tartó politikusok mellett meghívtak pszichológust, vezetési tanácsadót és kommunikációs szakembert is, akik előadásokat fognak tartani. Hogy pontosan kik ők, arról Nagy László nem kívánt felvilágosítást adni, mondván, hogy nem egyeztetett velük arról, hogy kiadhatja-e a nevüket.

A szakértők feladata lesz az is, hogy felmérjék a résztvevők készségeit, vagyis azt, hogy ki mennyire jó például a vitázásban vagy a szervezésben, és kinek vannak jó kommunikációs képességei. Nagy László elmondása szerint ez azért is fontos, mert ennek alapján lehet eldönteni, hogy kit hol lehet elhelyezni a pártban. Aki például jól kommunikál, azt előre lehet tolni, míg azok, akik a szervezésben tűnnek ki, a háttérben maradhatnak.

A szeptember eleji összejövetelt további három hétvégi foglalkozás követi valamikor késő ősszel. Kérdésünkre, miszerint azokra a kurzusokra hívnak-e majd fajsúlyosabb MSZP-s politikusokat is, Nagy László elmondta, ő ugyan Gál J. Zoltánt és Újhelyi Istvánt is annak tartja, de küldtek már meghívót Lamperth Mónika belügyminiszternek, és meg akarják hívni a pártelnököt és a választmányi elnököt is. Mivel közben lesz a párt tisztújító kongresszusa, így egyelőre nem lehet tudni, hogy a képzés folytatásakor ki fogja betölteni ezeket a posztokat.

Nagy László arra számít, hogy nagyjából ötven résztvevője lesz a képzésnek. Várják a már aktív önkormányzati képviselőket és polgármestereket, de azokat is, akik még csak tervezik, hogy politikai pályára lépnek. Nagy biztos abban, hogy a megyéből több önkormányzati képviselő is jelentkezik majd.

A megyei elnök közlése szerint a program előkészítésében az MSZP is részt vesz. A pártban már egyébként is felmerült, hogy szükség lenne egy külön intézményre az MSZP-s politikusok képzésére. Legalábbis ezt javasolta nemrég a Szili Katalin vezette munkacsoport, amelynek a párt működésének megújítására kellett javaslatokat kidolgoznia. Nagy László kérdésünkre elmondta, ők ettől függetlenül kezdték el szervezni a képzést, amelyet egyelőre próbának tartanak, de siker esetén szerveznének hasonlókat az ország más részein is.