Ártatlannak találták a kecskeméti rendőrt

Vágólapra másolva!
A Kecskeméten, rendőri intézkedés közben elhunyt Jakab Richárd haláláról szóló végleges boncolási jegyzőkönyv megerősíti az előzetes jelentésben megállapítottakat: eszerint a roma fiú szívbetegsége és az intézkedés közben elszenvedett stressz miatt vesztette életét. A család jogi képviselője ugyanakkor a fiú körzeti orvosának szakvéleményére támaszkodva azt állítja: Jakab Richárdnak nem voltak szívpanaszai.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Jakab Richárd halálának okait vizsgáló végleges szakértői jelentés - tájékoztatta a Roma Sajtóközpontot Dr. Balogh Sándor, alezredes, a Budapesti Rendőr Főkapitányság (BRFK) rendőrorvosa. Balogh, bár részleteket nem említett, elmondta. a végleges jegyzőkönyv nagyjából ugyanazt tartalmazza, mint az előzetes jelentés. Az előzetes vizsgálatban nem állapított meg a szakértő összefüggést a rendőri intézkedés és a fiatalember halála között. A rendőrorvos azt is kijelentette: szerinte a Jakab család nem fordít túl sok gondot az elhunyt fiatalemberre, mert akkor már régen eltemették volna.

A család közben hetek óta a megyei főügyészség engedélyére vár. Addig ugyanis nem helyezik örök nyugalomra Richárdot, míg egy független szakértő nem vizsgálja át a holttestet, és nem tekinti át az ominózus jegyzőkönyvet. Gyury József, a család jogi képviselője még nem kapta meg a boncolásról készült végleges jegyzőkönyvet. A család magánnyomozót is fogadott, akinek a vizsgálatáról Gyury közölte: van olyan tanú, aki egészen közelről látta, amint az intézkedő rendőr a homokba nyomja az áldozat fejét. Ez a jogi képviselő szerint azért lehet fontos, mert a rendőrség ezt tagadja. Gyury arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani boncolást elvégző orvos egy évvel ezelőtt, egy másik ügyben azt állapította meg Jakab Richárdról, hogy "enyhe fokban gyenge elméjű".

Az ügyvéd úgy gondolja, hogy az eljáró rendőrnek, aki Jakab Richárd ügyét kezelte, ezt tudnia kellett volna, és számíthatott volna agresszívebb reakciójára is. A jogi képviselő szerint mivel az eljáró rendőrnél nem volt sem bilincs, sem más eszköz, nem lett volna szabad elkezdenie az intézkedést.

A boncolási jegyzőkönyv megerősíti, hogy a roma fiú halálát ismeretlen eredetű szívbetegség és stressz okozta. Ugyanakkor a család jogi képviselője a fiú körzeti orvosának szakvéleményére hivatkozva azt állítja: a roma fiúnak sem szívpanasza, sem egyéb szervi, belgyógyászati betegsége nem volt.

Lakatos Elza-Babindák Ernő, Roma Sajtóközpont