Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter közleményben ismertette tárcájának eddig elért eredményeit. Mint ismert, a minisztert Medgyessy Péter kormányfő fel akarta menteni tisztségéből, azonban ez a koalíciós partner, az SZDSZ ellenkezését váltotta ki, amely miatt végül Medgyessy lemondásra kényszerült.  

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az elmúlt két év alatt az átlagot messze meghaladva 14 törvényt, 98 kormány és 276 miniszteri rendeletet alkotott, és a tárcák közül elsőként zárta le az EU-jogharmonizációs feladatokat - ismertette Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtöki közleményében.

A miniszter azért mutat rá a tárca által elért néhány jelentős eredményre, mert fontosnak tartja, hogy "a személye körül kialakult viták miatt ne érje méltatlan és méltánytalan megítélés a GKM munkatársait, akik az elmúlt két év alatt erejük megfeszítésével végezték munkájukat". Csillag Istvánt az MSZP soraiból folyamatosan bírálták, mindegyik kormányátalakításkor szóba került, hogy távoznia kell posztjáról. Az SZDSZ azonban kitartott minisztere mellett. Medgyessy viszont az augusztusi átalakításkor, kedden jelentette be, hogy felmenti a gazdasági miniszterét. Ezt azzal indokolta, hogy operatívabb, naprakészebb minisztériumra van szükség.

"Egy minisztérium munkájának, teljesítményének általános megítélésére nincsenek egzakt mérőszámok, hiszen a mindenkori politikai, gazdasági, társadalmi körülmények határozzák meg a kormány vagy egy tárca mozgásterét. Bizonyára van mit javítani a GKM teljesítményén, azonban vannak olyan tények, elért eredmények, igazolt sikerek, amelyek a miniszterelnök és a közvélemény számára is nyilvánvalóak" - hangsúlyozza Csillag István. 

Így a kormányhatározatok teljesítésében a MEH általi értékelés során a GKM a tárcák között a legeredményesebbnek bizonyult, másfél év alatt megoldották az M5-ös matricásításának és Szegedig történő továbbépítésének 12 évig megoldhatatlannak bizonyuló ügyét - tartalmazza a közlemény.

A miniszter hozzáteszi: a működő tőke beáramlását a GKM 2002. évi, 3,1 milliárd eurós szintről 2003-ban, 3,4 milliárd euróra, 2004-ben várhatóan 3,5 milliárd euróra növelte, mindezt a világ tőkeforgalmának hanyatlása, a hazai makrogazdasági feltételek lassú javulása és a privatizációval összefüggő további bevételek csökkenése ellenére.

"A gyorsforgalmi úthálózat építésében az engedélyek, a szükséges területek megszerzésével, a pénzügyi feltételek megteremtésének új módszereivel a tárca elérte, hogy több mint 400 kilométer gyorsforgalmi út épülhessen meg 17 nagyszabású projektre lebonyolított közbeszerzési és koncessziós tender eredményeként, aminek következményeként az ilyen úthálózat közel megduplázódhat 2006-ra" - mutat rá a miniszter.

Ezek mellett az európai uniós pályázatok 2004. január 15-én nem csak a hazai minisztériumok, de az újonnan csatlakozott 10 tagország "összesített versenyében" is a GKM-ben jelenhettek meg elsőként. Ezt deklarálta Romano Prodi és a magyar miniszterelnök az indítógombot szimbolizáló GKM-logó ünnepélyes megnyomásával - hangsúlyozza Csillag István közleménye.

[origo]/MTI