Komolyabb tűzeset nélkül ért véget a tűzijáték

Vágólapra másolva!
Három kisebb Gellért-hegyi tűzesetet leszámítva idén nem volt sok dolguk a tűzoltóknak az augusztus 20-i tűzijáték után.
Vágólapra másolva!

Idén komolyabb tűzeset nélkül ért véget a fővárosban a hagyományos augusztus 20-i tűzijáték. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a Gellért-hegy oldalában volt csupán három kisebb tűzeset, ahova ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak.

A körpanorámás tűzijáték előkészületeibe a Miniszterelnöki Hivatal kérésére igazságügyi pirotechnikai szakértőt is bevontak. Így akarták megakadályozni, hogy megismétlődjenek a tavalyi túzijáték során történt súlyos tűzesetek. Akkor a Gellért-hegyi kisebb tüzek mellett petárdabesülések miatt kigyulladt egy uszály és egy teherautó pótkocsi.