Hiller, Szili, Veres is kormányfőjelölt lehet

Vágólapra másolva!
Az [origo] több forrásból megerősített információi szerint pénteken megbeszélést folytatott Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter. Mindketten kijelentették, hogy ringbe szállnak a miniszterelnöki posztért. Az MSZP megyei elnökeinek esti ülése után azonban kiderült, hogy lehetséges jelöltként felmerült Hiller István kulturális miniszter, Szili Katalin országgyűlési elnök, és Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár is.
Vágólapra másolva!

Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc volt sportminiszter mellett más jelöltek is felmerültek a miniszterelnöki posztra az MSZP-n belül - derült ki a párt megyei elnökeinek péntek esti tanácskozása után. Szili Katalin MSZP-alelnök, Hiller István, kulturális miniszter, valamint Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár kerültek szóba mint lehetséges jelöltek.

A megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Szili Katalin és Jánosi György, a párt országos választmányának elnöke egyúttal elmondta azt is, hogy az MSZP megyei elnökei egyetértettek a párt elnökségének javaslatával mind a Medgyessy Péter miniszterelnök elleni konstruktív bizalmatlansági indítvány lebonyolításával kapcsolatban. Újságírói kérdésre Szili elmondta, hogy számára még nem kérdés, hogy vállalná-e a jelöltséget. A két politikus közölte azt is, hogy a kormányfő-jelölt kiválasztására szombaton kerül sor az MSZP és az SZDSZ közötti koalíciós egyeztetésen, majd a szocialista párt testületeinek azt követő tanácskozásain.

Mint arról az [origo] több szocialista forrás alapján korábban beszámolt, pénteken találkozott egymással Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter. Úgy tudjuk, a megbeszélésen az MSZP két vezető politikusa egyetértett abban, hogy a kongresszusnak kell döntenie az új miniszterelnökről. "Kiss Péter abszolút nyitott volt a kettős jelölésre" - fogalmazott forrásunk, hozzátéve, hogy mind Kiss, mind Gyurcsány megerősítette, hogy ringbe száll a miniszterelnöki posztért.

Péntek délután - órákkal az [origo] híradása után - maga Gyurcsány is bejelentette, hogy vállalja a jelölést a miniszterelnöki posztra, ha az MSZP hivatalosan is jelöli. Erről a győri és a városkörnyéki pártvezetőkkel folytatott megbeszélést követően beszélt a politikus a sajtó képviselői előtt pénteken Győrött. Gyurcsány - aki az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke - közölte, a megye a többes jelölést támogatja, továbbá azt, hogy kongresszuson szülessen döntés a miniszterelnök-jelölt személyéről.

Az MTI jelentése szerint kérdésre válaszolva közölte: Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke pénteken biztosította arról, hogy személye a kisebbik kormánypárt számára elfogadható, "de másokkal együtt". Hozzátette: az SZDSZ-nek az eddigi tárgyalások szerint nem lesz miniszterelnök-jelöltje.

A kongresszus összehívását a fiatal szocialista politikusokból álló Mozaik Klub is kezdeményezni akarta. A kongresszus összehívását nyilatkozata szerint támogatja Horn Gyula volt miniszterelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Kovács László pártelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc is.

Hiller István kulturális miniszter, az MSZP alelnöke - még azelőtt, hogy neve felmerült volna a jelöltek között - azt mondta az MTI-nek, hogy elképzelhetetlennek tart minden olyan megoldást, amely nélkülözi a kongresszust a miniszterelnök-jelölés kérdésében. A Szegeden tartózkodó politikus hozzátette, hogy a rendkívüli kongresszus semmilyen módon nem függhet össze a párt októberi tisztújító kongresszusával. Hiller szerint mivel a rendkígüli kongresszus a párt alapszabálya alapján minden megkötés nélkül összehívható, így azt akár a jövő hét második felében le lehet bonyolítani.

Egy Gyurcsányhoz közel álló forrásunk még a megyei elnökök esti tanácskozása előtt azt mondta, Kiss Pétert inkább azok támogatnák, akik a pártban és a kormányprogramban a legkisebb változást akarják, míg Gyurcsány Ferenc támogatói inkább a vidéki vezetők közül kerülnek ki, akik nehezményezik, hogy az elnökség még csütörtökön döntött a jelölt személyéről. Gyurcsányt azok is támogatnák, akik úgy vélik: az ő személye alkalmasabb arra, hogy a 2006-os választáson kiálljon Orbán Viktor ellen egy vitára.

Kiss Péter pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy azt szeretné, ha több jelölt közül választhatnának szombaton, így az MSZP kongresszusa elé már csak egy jelölt állna. "Remélem, hogy több jelölt közül fogunk szombaton dönteni, többes jelölésben, de azt is remélem, hogy a jelölés ezzel lezárul és onnan már egy javaslatot, egy pozíciót, egy programot és egy jelöltet viszünk a kongresszusunk elé és ezzel gyorsan képesek vagyunk lezárni a koalíciós egyeztetéseket és immár a dolgunkra fogunk tudni koncentrálni" - mondta Kiss.

Úgy tudjuk, a megyei elnökök egy csoportja nem támogatja Kiss Péter megválasztását. "Sokan puccsnak érzik az elnökség eljárását" - mondta az [origo] kormányközeli forrása. Információnkat megerősítette egy másik Gyurcsány Ferenchez közel álló forrás is, aki szerint a vidéki MSZP-s politikusok támogatnák a Medgyessy Péter miniszterelnök által leváltott sportminisztert.

A szocialisták egy része azzal sem ért egyet, hogy az MSZP elnöksége, a megyei elnökség, a frakció és a választmány csak az SZDSZ-szel folytatott koalíciós egyeztetés után ül össze szombaton. Vagyis ha az SZDSZ rábólint Kissre, az őt ellenzők tűnnek fel rossz színben, ha mást támogatnak.