SZDSZ: Medgyessy bizonyítsa korrupciós vádjait

2004.08.27. 14:45

A Szabad Demokraták Szövetsége kéri a miniszterelnököt, hogy tárja a nyilvánosság elé az SZDSZ korrupciós ügyeire vonatkozó állításai mögöttes tartalmát - mondta Pető Iván frakcióvezető-helyettes. Ezt szeretné a Fidesz is, azonban interpellációjukat a házelnök elutasította, mondván arra csak Medgyessy válaszolhatna, ő azonban 26-i hatállyal lemondott.

"Azt remélve, hogy a miniszterelnök úr is felismeri, hogy ez a fajta állítás milyen politikai következményekkel jár, felkérjük, felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy állításának mögöttes tartalmát is tárja a nyilvánosság elé" - mondta Pető Iván. A szabad demokrata politikus közölte: az SZDSZ egyetért azon ellenzéki felszólalók szándékával, akik a parlament pénteki rendkívüli ülésén interpellációjukban ugyanerre kérték a kormányfőt. 

Szili Katalin házelnök azonban elutasította a fideszes interpellációt. Elmondása szerint augusztus 26-án a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter, Kiss Péter arra kérte, hogy a házszabály vonatkozó paragrafusa szerint utasítsa vissza ezt az interpellációt, tekintettel arra, hogy az abban foglaltak nem tartoznak a miniszterelnök feladatkörébe. Szili Katalin elmondta: amikor elutasította az interpellációt, azt a körülményt is figyelembe vette - és erről tájékoztatta a frakciókat - hogy a kormányfő augusztus 25-én, 26-ai hatállyal lemondott miniszterelnöki tisztségéről. A miniszterelnök úr önmaga tette ezt a kijelentést, a többi tárca erre nem fog tudni válaszolni, függetlenül attól, hogy harminc napig még teljes jogú ez a kormány - indokolta döntését a házelnök.

A válaszadásra nem csak a parlamenti ülésen van lehetőség, hanem "a nyilvános politikai diskurzus is rendelkezésre áll" - tette hozzá Pető Iván az interpelláció elutasítását kommentálva.

Medgyessy Péter egy korábban  megjelent lapinterjúban beszélt arról, az SZDSZ "tele van korrupciós ügyekkel", majd egy televíziós nyilatkozatában azt mondta, az SZDSZ-nek is szembe kell nézni azokkal a zavaros ügyekkel, amelyek körbelengik. Az SZDSZ ezután felháborodottan utasította vissza a miniszterelnök a korrupcióval kapcsolatban tett "homályos megjegyzéseit". 

A szabad demokraták az MDF elnökének is igazat adnak annyiban, hogy két lehetőség van: vagy bűncselekmény pártolásáról van szó, vagy valótlan állításról - mondta Pető Iván. Ha egy hivatalban lévő miniszterelnök a mögötte álló egyik koalíciós pártról ilyesmit mond, anélkül, hogy a pártot tájékoztatná esetleges ismereteiről, az annyira súlyos eset, hogy önmagában is a bizalom megvonását váltotta volna ki - jelentette ki. Mint mondta, Demszky Gábor és Wekler Ferenc ügyében az SZDSZ "igen kritikusan lépett fel politikusaival szemben", ám azok nem nevezhetők korrupciós ügyeknek.

Pető Iván kérdésre válaszolva kijelentette: az M6-os ügyében nyilvánosan meghirdetett pályázaton a legolcsóbb ajánlatot tevő társaság nyert, nem támaszthatóak alá azok az állítások, melyek szerint ez a megoldás több kockázattal járna. "A jogi normákat figyelembe véve a gazdasági miniszternek lehetősége sem lett volna a pályázat eredményét megkérdőjelezni", mondta a politikus, hozzátéve: a miniszterelnöknek, mint maga is elmondta, "volt elképzelése, hogy kinek kellene megnyerni a pályázatot".

KAPCSOLÓDÓ CIKK