Gyurcsány a kabinetfőnöki székből irányítja a kormányt

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt vezette a szerdai kormányülést Medgyessy Péter döntésének megfelelően. Közölte azonban, hogy nem ült bele Medgyessy székébe, mivel még mindig ő a legitim miniszterelnök. Ezért most a jelenlegi sportminiszter a kabinetfőnök székéből irányít.
Vágólapra másolva!

A szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt elmondta: Medgyessy Péter felkérésére és megbízásából vezeti a kormányüléseket, ahogy ez első alkalommal szerdán is történt. Közölte azonban, hogy "Magyarországnak van legitim miniszterelnöke", ezért nem ült bele Medgyessy Péter székébe. Ehelyett a kabinetfőnök helyéről vezette a kormányülést.

Gyurcsány köszönetet mondott a koalíciós pártoknak, mert szerinte arról tettek tanúbizonyságot, hogy ugyanaz az érdekük: az országnak mielőbb legyen kormánya. Megköszönte Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is a "felelősségteljes, demokratikus állásfoglalását", eddigi magatartását és azt a szándékát, hogy a lehető legrövidebb időn belül megbízást ad a kormányalakításra.

A kormányülések lebonyolításában a hátralévő időben már nem lesz érdemi változás - jelentette be Gyurcsány.