Hiller már a kongresszuson megnevezné csapatát

Vágólapra másolva!
Pénteken találkozott az MSZP jelölőbizottsága a hat elnökjelölttel. A megbeszélésen megállapodtak a nyolc nyilvános bemutatkozó rendezvény részleteiről. A jelöltek vállalták, hogy a kampány során nem beszélnek a többi jelöltről. Hiller István azt szorgalmazza, hogy a jelöltek már a kongresszuson nevezzék meg, kikkel dolgoznának szívesen együtt.
Vágólapra másolva!

Budapesten kívül hét régióban mutatkoznak be az MSZP-s elnökjelöltek - közölte Lendvai Ildikó, a jelölőbizottság elnöke, miután megbeszélést folytattak a jelöltekkel. Az MSZP elnöki posztjáért Hiller István alelnök, kultuszminiszter, Szili Katalin házelnök, elnökhelyettes, Szekeres Imre alelnök, Toller László pécsi polgármester, Jánosi György választmányi elnök, Lamperth Mónika belügyminiszter elnökségi tag küzd. Valamennyien beleegyeztek abba, hogy a nyilvánosság előtt folytatódjon az elnökválasztás, azaz mind a programok, mind a bemutatkozó rendezvények nyilvánosak a sajtó számára.

Klubokba vinnék a szerethető MSZP-t az elnökjelöltek/itthon/20040901valtoztatast.htmlAz elnökjelöltek programvázlatai

Egy-egy rendezvényen három-négy megye párttagsága vesz részt, az első ilyen bemutatkozó szeptember 9-én lesz Nyíregyházán. Budapesten szeptember 10-én ismertetik elképzeléseiket a jelöltek, a tervek szerint fejenként 5-6 percben. Sopronban, Székesfehérváron, Dombóváron, Szécsényben és Szentesen lesz még hasonló rendezvény.

Lendvai Ildikó közölte azt is, nem korlátozzák a jelöltek kampányát. Mindannyian ígéretet ettek azonban arra, hogy jelölttársaikat nem minősítik.

Legközelebb a testület október elsejei ülésén hallgatja meg az elnökjelölteket, de ugyanekkor lesz az összes többi tisztségre jelölt meghallgatása, azoké, akiket a jelölőbizottság egyötöde támogat. A végső döntést az október 15-16-i kongresszuson hozzák meg a küldöttek. Hiller István azt javasolta, hogy a jelöltek a kongresszuson ismertessék azt is, kivel dolgoznának együtt szívesen. Ezt azonban nem teszik kötelezővé - közölte Lendvai.

Az [origo] információi szerint elhangzott az a kérdés is, hogy ha megválasztanák pártelnöknek a jelöltet, lemondana-e egyéb tisztségeiről. Az MSZP ugyanis főállású pártelnököt szeretne. Toller László, akit az egyik legesélytelenebb jelöltnek tartanak, semmiképpen nem válna meg tisztségeitől, köztük Pécs polgármesteri székétől. Hiller István azonnal nem, de a 2005-ös köztársasági elnökválasztás után lemondana egyéb pozícióiról.