Orvvadászaton kaptak rendőröket

Vágólapra másolva!
Csütörtök este a Budakeszi melletti erdőben három vaddisznót terítettek le engedély nélkül. Az orvvadászok között két rendőr is volt. Az orvvadászattal gyanúsítható egyik rendőrt még keresik a nyomozók, mert elmenekült, amikor kollégái igazoltatni akarták.
Vágólapra másolva!

Kihallgatták azt a négy férfit - közöttük egy rendőrt -, akik csütörtök este a Budakeszi melletti erdőben három vaddisznót terítettek le engedély nélkül, az ötödik társukat, szintén rendőrt, még keresik a nyomozók - közölte a Pest megyei főügyész.

Az orvvadászokat - mivel ilyen bűncselekmény nem szerepel a büntető törvénykönyvben - lopás miatt vonják felelősségre - mondta Birtalan Örkény. A vizsgálat során az okozott kár mértékétől függően derül majd ki, hogy az elkövetőket bűntett vagy vétség terheli - tette hozzá. Bűntett esetén akár három év szabadságvesztés is kiszabható, amíg vétség elkövetése pénz - vagy börtönbüntetést von maga után. Ehhez az elkövetés körülményeit is mérlegelni kell.

Az orvvadászattal gyanúsítható egyik rendőr, a ráckevei kapitányság tiszthelyettese ellen külön eljárást indított parancsnoka, és előfordulhat, hogy elbocsátják a rendőrség kötelékéből. Társát egyelőre nem fogták el, de keresik a nyomozók.

Az orvvadászok a Budai Erdészet több száz hektáros vaddisznó kertjében tevékenykedtek - közölte Bene Zsolt fővadász. Az esti órákban egy hivatásos vadász két lövést hallott. Riasztotta társait, akikkel lesben álltak az erdőből kivezető utak mentén, s éjjel tizenegy óra tájban meg is jelent négy férfi terhekkel a vállukon, s egy 190-es Mercedes gépkocsi jött értük a Budakeszi úton. A vadászok követték az autót, közben riasztották a rendőröket, akik az M0-s híd budai oldalán megállították a Mercedest. A felmutatott rendőrigazolvány hatására már-már továbbengedték a kocsit, ekkor azonban odaértek a vadászok, mire az egyik orvvadász - vélhetően egy rendőr - elszaladt a helyszínről, és eltűnt a sötétben.

A kocsiból 60 kiló friss hús, két puska, infratávcső, hangtompító és két pár vaddisznóagyar került elő. A fővadász elmondása szerint egy pár agyar értéke 200-800 ezer forintot is elérhet. A vadásztársak időközben az erdőben megtalálták a három - összesen 350 kiló súlyú vaddisznó megcsonkított tetemét. Egy-egy ilyen vad értéke hozzávetőleg 200 ezer forint, ám járulékos kárként hozzá lehet számolni az elmaradt hasznot, amelyet külföldi hivatásos vadászok fizettek volna az orvul elejtett állatokért.

A fővadász arról is szólt, hogy hosszabb ideje garázdálkodnak rapsicok a vaddisznókertben, ám eddig nem sikerült tetten érni őket. Bene Zsolt tájékoztatása szerint a vaddisznótetemeket az állatorvosi egyetemre szállították, ahol igazságügyi orvos szakértők állapítják majd meg, hogy a bennük maradt lövedékek a Mercedesben talált puskákba illenek-e, vagy sem.