Átadták az első magántőkéből épült kollégiumot

Vágólapra másolva!
Az ország első magántőkéből épült egyetemi diákszállóját adta át vasárnap Debrecenben az oktatási miniszter. Hamarosan Miskolcon és Veszprémben is lesz magánkollégium, majd további 15 helyszínen épülhetnek a magánkollégiumok, amelyek összesen 17 ezer tanuló számára biztosítanak szállást.
Vágólapra másolva!
Tízezer új kollégiumi hely magántőkéből/itthon/20030418tizezer.html

"A tudomány és a vállalkozói szféra egymásra talált" - mondta Magyar Bálint az átadási ünnepségen, utalva arra, hogy a debreceni diákszálló beruházásával megkezdődött a magántőke bevonása az oktatásba. A miniszter kijelentette, a debreceni beruházást országos befektetési modellé kívánják tenni. A magántőkéből megvalósult, 300 személyes diákszálló után 900 személyes kollégium épül a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán.

A debrecenihez hasonló konstrukcióban a napokban írtak alá kollégiumfejlesztési megállapodást Miskolcon és Veszprémben, és körülbelül 15 további helyszínen épül hasonló módon a jövőben kollégium - mondta Magyar Bálint, aki hozzátette, hogy a 20 ezer kollégiumi férőhely felépítésére kiírt pályázatra eddig 17 ezer férőhelyre nyújtottak be igényt a szeptember végén lejáró pályázat kapcsán. Magyar Bálint közölte: magántőke bevonásával a közelmúltban hat oktatási intézmény létesítésére kötöttek szerződést, s a közeljövőben további 9-10 beruházásról születhet megállapodás.

"Állami feladatot valósítottunk meg magántőkéből úgy, hogy a kockázatot is a magáncég vállalta" - mondta Szűcs Gyula, a diákszállót építő és finanszírozó Hunép Rt. vezérigazgatója, aki megjegyezte, hogy amennyiben a Kassai úti campus is felépül, úgy az összesen 1.200 férőhelyes diákszállókkal a Hunép Rt. lesz a legjelentősebb, szállást biztosító magánvállalkozás a térségben.