Öt gyerek megégett iskolai kísérletezés közben

Vágólapra másolva!
Öt gyerek megsérült csütörtökön délelőtt egy paksi iskolában kísérletezés közben. A szekszárdi kórházba szállított négy gyerek közül egyet - súlyos sérülései miatt - a pécsi égési centrumba szállítottak tovább. Az ötödiket még az iskolában ellátták. A kísérletet végző pedagógus, egy 30 éves férfi jelenleg nincs kihallgatható állapotban, a baleset lelkileg megviselte, kórházi ápolásra szorul.
Vágólapra másolva!

A Balogh Antal Katolikus Általános Iskola 8. osztályában kísérletezés közben a tanári asztalon lévő denaturált szesz belobbant, s az asztal körül álló tanulók közül öten megsérültek. Négy gyermeket a szekszárdi kórházba szállítottak első- és másodfokú kéz, illetve arcsérüléssel, egyiküket pedig a helyszínen látták el.

A négy kórházba került gyerek közül az egyik kislányt tovább kellett szállítani a pécsi égési centrumba, mivel ő II/2-es fokú égési sérülést szenvedett. Arcán több helyen, valamint a jobb kézfején történt súlyos sérülésekkel szállították tovább. Két gyereket még a megyei kórház gyermekosztályán ápolnak, egy fiút elláttak, majd hazaengedték.

A tűz egy négyzetméternyi felületen keletkezett, azt a diákok a tanár segítségével eloltották, a tűzoltók beavatkozására nem volt szükség - mondta el a megyei katasztrófavédelem ügyeletese.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság titkárságvezetője, K. Balogh Zsuzsanna az MTI érdeklődésére elmondta: a kísérletet végző pedagógus, egy 30 éves férfi jelenleg nincs kihallgatható állapotban, a baleset lelkileg megviselte, kórházi ápolásra szorul. Hozzátette: az ügyben a paksi rendőrkapitányság indít vizsgálatot foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében.