Újrahasznosítják a veszélyes gázmasszát

Vágólapra másolva!
Közel kétmilliárd forintba kerül a budafoki mészkőbánya kármentesítése: a jövő év végig 36 ezer tonna veszélyes hulladékot szállítanak el és hasznosítanak újra. A zöldtárca ezzel egy több mint 40 éves környezetvédelmi szennyeződést számol fel. Az Óbudai Gázművek még az 1960-as években tömködte tonnaszámra a fém- és kéntartalmú masszáját a mészkőbánya üregeibe.
Vágólapra másolva!

A héten kezdődött, és várhatóan 2005 végén fejeződik be az ország egyik legnagyobb környezetvédelmi szennyeződésének, a volt budafoki mészkőbányának a kármentesítése. Ennek során 36 ezer tonnányi veszélyes hulladékkal kevert földet szállítanak el a helyszínről, amit cementipari alapanyagként hasznosítanak majd újra. Az egykori bányát tiszta talajjal töltik fel, és füvesítik. A kármentesítés költsége eléri az 1,8 milliárd forintot, amit az Országos Környezeti Kármentesítési Program (OKKP) keretében a zöldtárca finanszíroz.

"A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium több mint 40 éve tartó környezetvédelmi szennyeződést számol fel. Az Óbudai Gázgyár ugyanis még az 1960-as években helyezte el a gáztisztítás során tonnaszámra keletkező masszáját a budafoki fennsíkon található mészkőbányákban. Az ügy pikantériája, hogy a gázgyár akkor még nem tudta, hogy a nehézfémeket tartalmazó massza veszélyes hulladéknak számít." - tájékoztatta az [origo]-t a programért felelős Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság (OKTVF).

A múlt század elején, a földgáz bevezetése előtt, az Óbudai Gázgyár látta el a fővárosi lakásokat energiával: a gázt feketekőszén lepárlásával nyerték. A magas kéntartalmú gázt vasoxidból és fűrészporból álló masszával tisztították és szűrték. Ebből a szennyezett szűrőanyagból lett a gázmassza, amit 1960-70 között a budafoki mészkőbánya üregeibe szállítottak. A bányákat még a XIX században építették, a mészkő kitermelése után az 50-es években a járatokat pincerendszerekké alakították át. Az üregekbe azonban tömegével költöztek illegális lakásfoglalók is.

"Az üregek betömködésével egyrészt helyet találtak a gázgyár hulladékának, illetve megszüntették az illegális barlanglakásokat. Azt viszont nem sejtették, hogy ezzel jelentős környezeti szennyeződést okoznak" - közölte az OKTVF. A környezetvédelmi főigazgatóság szerint a szennyeződés egyelőre nem okozott komoly kárt, a kármentesítésre azért most kerül sor, mert most van rá pénz.

Más véleményen van a Hulladék Munkaszövetség (HuMusz). Nagy Tamás, a környezetvédő civil szervezet munkatársa szerint mindenképpen megkésett a beavatkozás, hiszen több évtizede mindenféle védelem nélkül tárolják Budafokon a veszélyes anyagot. "Ráadásul több hasonló szennyeződés is van az országban, többek között a garéi veszélyeshulladék-lerakó. A fő probléma az, hogy a szennyezésért felelős vállalat sok esetben már nem létezik, a jogutód cég pedig nem mindig kötelezhető arra, hogy fizesse a kárelhárítás költségeit" - közölte a zöld aktivista.