Női szervezetek tiltakoznak Gyurcsány kijelentése ellen

Vágólapra másolva!
Nyílt levelet tett közzé a Népszabadságban tizenkét női szervezet, melyben tiltakoznak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt kijelentése ellen, miszerint "akinek öregecskedő felesége van, az megérdemelne egy fiatalabbat". A nyílt levél szerint Gyurcsány kijelentésével megsértette és megalázta a nőket.
Vágólapra másolva!

Nyílt levelet tett közzé a keddi Népszabadságban tizenkét női szervezet, melyben Gyurcsány Ferenc szeptember 2-i kijelentése ellen tiltakoznak. A miniszterelnök-jelölt a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta, hogy "akinek öregecskedő felesége van, az megérdemelne egy fiatalabbat". A nyílt levélben tiltakozó szervezetek tagjai szerint Gyurcsány szavai sértik és megalázzák a nőket, "akik feleségként, anyaként évtizedek óta tisztességgel helytállnak otthon és a munkában egyaránt". "Tiltakozunk az ellen, hogy Magyarország olyan országgá váljon, ahol mindazon 'öregecskedő' nők lecserélhetőek, akik idős szüleiket ápolják, gyerekeik útját egyengetik, vigyáznak unokáikra" - áll a nyílt levélben, melynek záró mondata, hogy "mi nők, nem ezt érdemeljük!".

A nyílt levelet a következő szervezetek tették közzé: Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége, Kiút Veled Egyesület, PAX Gyermekvédő Egyesület, Női Igen Egyesület, Független Női Szövetség, Több Nőt a Közéletbe egyesület, Evangélikus Női Misszió, Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom, Szilágyi Erzsébet Nőegylet, Magyar Nők Világfóruma, Magyar Polgári Nőfórum, Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület.

Gyurcsány Ferenc pénteken a korábban tett kijelentésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy bosszantja, hogy ironikus megjegyzést tett az öregedő feleségekre. "Úgy látom, hogy a szándékos iróniából sértés lett" - mondta a miniszterelnök-jelölt. Hozzátette: ami működik magánviszonyok között, amit nem értenek félre egy normális beszélgetésben, "hogyha azt egy miniszterelnök-jelölt mondja a televízióban, bármennyire is ironikusnak szánja, (...) vagy mindenki, de legalábbis a politikai ellenfelei mindenképpen félreértik".