Egymilliárdos csalással vádol az OEP egy laborcéget

Vágólapra másolva!
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár (OEP) feljelentése nyomán vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda egy laborcéggel, a H-MED Kft.-vel szemben - írta a Magyar Hírlap. A cégről azt állította az OEP, hogy el nem végzett vizsgálatokra hívott le több mint 1 milliárd forintot a pénztár számlájáról
Vágólapra másolva!

A H-MED Diagnosztikai Kft. a Honvédkórházban dolgozott alvállalkozóként, amikor 1999 és 2001 között több mint 1 milliárd forintot hívott le az Országos Egészségbiztosító Pénztártól (OEP) olyan vizsgálatokra, amelyeket valójában el sem végzett - derül ki a Magyar Hírlap cikkéből. Az OEP nyáron jelentette fel a céget, és a Nemzeti Nyomozó Iroda két hete kezdte meg a nyomozást az ügyben.

A rendőrök egyelőre az igazságügyi szakértők jelentésére várnak, ezt követően kerülhet sor kihallgatásokra. A H-MED Kft. vezetője a Magyar Hírlapnak azt állította: nem igazak azok az állítások, amiket az OEP tett a feljelentésében.

A cég ugyanakkor három éve pert indított az OEP ellen. Mikola István akkori egészségügyi miniszter ugyanis bezáratta a céget, majd később kiderült, hogy jogellenesen vonták vissza a működési engedélyt. A H-MED ezért az elmaradt bevételét, másfél milliárd forintot követel. A per még tart - írta a Magyar Hírlap.