Már nem az úttörőké Csillebérc

2004.09.17. 11:27

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint érvénytelenek a csillebérci tábor elajándékozásáról szóló szerződések. A döntés értelmében ezért a tábor nem a Magyar Úttörők Szövetségének tulajdona.

Érvénytelenek a csillebérci tábor elajándékozásáról szóló szerződések a Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett, az elsőfokú bíróság erre vonatkozó döntését helyben hagyó jogerős ítélete szerint. Az érvénytelenség jogkövetkezményeit még vizsgálni kell, az azonban bizonyos, hogy a döntés értelmében a tábor nem a Magyar Úttörők Szövetségének tulajdona.

A csillebérci tábor ügyében 2000 júliusában nyújtotta be a keresetet a magyar állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni   Igazgatóság, valamint az akkori Ifjúsági és Sportminisztérium. A keresetben azt kérték: a bíróság mondja ki, hogy érvénytelenek a mintegy 46 hektáros XII. kerületi ingatlant az úttörőszövetség tulajdonába juttató 1989-es ajándékozási szerződések. Az is kérték a bíróságtól, hogy állítsa vissza a szerződéskötést megelőző állapotot. A keresetben azt is kérik a felperesek, hogy a bíróság juttassa birtokukba a csillebérci tábort.

KAPCSOLÓDÓ CIKK