Rendőrt gázolt halálra egy tűzoltóautó

Vágólapra másolva!
Egy rendőr meghalt, hárman pedig megsérültek, amikor egy tűzoltóautó a mentést végző rendőrök és mentők közé hajtott a Vas megyei Tormásliget és Iklaberény között. A tűzoltóautó vezetője a baleset után fékhibára hivatkozott.
Vágólapra másolva!

Egy rendőr meghalt, két mentőorvos súlyosan, egy német férfi pedig könnyebben megsérült, amikor a mentést végző rendőrök és mentők közé hajtott egy tűzoltóautó csütörtökön a Vas megyei Tormásliget és Iklaberény közötti mellékúton - adta hírül a Vas Népe online kiadása.

Az út szélén álló négy embert az a tűzoltóautó gázolta el, amelyik a helyszínen lángokban álló német autó oltását végezte volna. A német autós személygépkocsija eddig ismeretlen okból kigyulladt, és teljesen kiégett a mellékúton. A sofőr idejében ki tudott menekülni a lángoló járműből, az arca azonban megégett.

A büki mentők és a csepregi körzeti rendőr érkezett legelőször a helyszínre. A két mentő és a rendőr a német férfival volt elfoglalva, amikor az érkező tűzoltókocsi elsodorta az autó közelében állókat. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség szerint a tűzoltóautó vezetője fékhibára hivatkozott. Az MTI viszont állítja, hogy a baleset után a tűzoltóautón több fékpróbát is elvégeztek, de a fékberendezés működött.