Gyurcsány Ferencet miniszterelnökké választották

2004.09.29. 21:06

A Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta az Országgyűlés Gyurcsány Ferencet. Az ellenzékiek néhány MDF-es képviselő kivételével nem éltek szavazati jogukkal. Gyurcsány Ferenc a kormányprogram több mint tízórás vitáját értékelő beszédében kijelentette, hogy a vita nem tántorította el, sőt megerősítette hitében, hogy a programot végrehajtják. Az [origo] információi szerint Gyurcsány röviddel megválasztása után, még szerda éjjel egyeztet a Medgyessy-kormány minisztereivel, és megmondja, kinek a további munkájára tart igényt kabinetjében.

Gyurcsány Ferencet a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta az Országgyűlés. Az összesen 209 szavazó közül közöl 197 képviselő igennel és 12 nemmel szavazott. A fideszes képviselők nem éltek szavazati jogukkal, nemmel néhány MDF-es és független képviselő szavazott.

A szavazást megelőzően Gyurcsány röviden értékelte a "Lendületben az ország" címet viselő kormányprogramról folytatott több mint tízórás vitát. Mint elmondta, a kimerítő és tanulságos vita nem tántorította el, sőt megerősítette abban, hogy ezt a programot végrehajtsák.

Gyurcsány elmondta: az új kormánynak nem az ellenzéket kell legyőznie, hanem a kilátástalanságot. A beszédben röviden megismételte programjának főbb pontjait, miszerint esélyteremtő államra, cselekvő és együttműködő kormányra van szükség, amely aktív szerepet tölt be, de nem tolakszik a polgárok magánéletébe.

Ismét kiemelte a munkahely- és az otthonteremtés, valamint az igazságosabb családpolitika fontosságát. Mint elmondta, munkahelyeket teremteni felelősség, megtartani kihívás.

Gyurcsány reagált az ellenzék azon vádjára, hogy jó helyen van jó időben. "Reménykeltő időben"- mondta Gyurcsány - "Jó helyen? Jó helyen. Hol máshol, a Vigadóban? Nem, az Országgyűlésben. Demokratákhoz ez a hely illik mifelénk" - utalt Orbán Viktor kedvelt országértékelő helyére Gyurcsány. Beszédtt -  még miniszterelnök-jelöltként - így zárta: "Még ma nekilátunk. A köztársaságért, Magyarországért."

A szavazás után Gyurcsány Ferencnek gratulált Medgyessy Péter volt miniszterelnök, aki igennel szavazott a kormányprogramra. Szintén gratulált Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke.

Az [origo] értesülései szerint Gyurcsány Ferenc az éjszaka folyamán először a koalíciós pártok vezetőivel egyeztet, majd Béla király úti kormányrezidencián fogadja a Medgyessy-kormány minisztereit, és közli velük, hogy továbbra is igényt tart-e a munkájukra saját kabinetjében. Jelenleg az MSZP elnökségi tagjai folyamatosan érkeznek a rezidenciára. Az SZDSZ elnökségével várhatóan a holnapi nap folyamán egyeztet a miniszterelnök. A Gyurcsány-kormány hivatalos névsorát csak ezután, csütörtökön teszik közzé.

Hírek szerint jelentős átszervezések lesznek a kormányban: Lamperth Mónika belügyminisztert Kolber István, az MSZP Somogy megyei elnöke váltja, Kökény Mihály egészségügyi miniszter helyébe Rácz Jenő, volt helyettes államtitkár lép. Burány Sándor munkaügyi miniszter is átadja helyét, minisztériuma élén ezentúl az eddigi államtitkár, Csizmár Gábor áll majd. Csillag István gazdasági miniszter helyébe Kóka János, az Informatikai vállalkozások szövetségének elnöke kerül. Összevonják a Gyermek és Ifjúsági Minisztériumot az Esélyegyenlőségi tárcát amelynek élén Göncz Kinga áll majd. Kovács László külügyminiszter posztját Somogyi Ferenc kapja meg. Az igazságügyi tálca élére Petrétei József, pécsi jogászprofesszor kerül. Nagy Sándort területfejlesztési tárca nélküli miniszteri posztot kap, Baráth Etele vezetésével Uniós Integrációs tárcát hoznak létre.

Röviddel éjfél után fejeződött be az egyeztetés a Béla király úti kormányrezidencián, Nyakó István szóvivő szerint minden nyitott kérdést lezártak. A szóvivő az új kormány tagjainak személyével kapcsolatban nem adott információt. Elmondása szerint csütörtökön a koalíciós egyeztetés után, déli tizenkét órakor hozzák nyilvánosságra az új kormány névsorát. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK