Meg kellett állítani az Időkereket

Vágólapra másolva!
Meghibásodott a Felvonulás téri Időkerék. A szerkezet szigetelését kell kijavítani. A tervek szerint a jövő hét elején már újra peregnek az órában a homok-, illetve üvegszemcsék.
Vágólapra másolva!

Nem peregnek a homokszemcsék az Időkerékben a Felvonulási téren. Az MTV Híradójának szombat esti beszámolója szerint az Időkerék javításra szorul, miután meghibásodott a szerkezet szigetelése. Az Időkerékben valójában nem homok van, hanem üveggranulátum, és azért, hogy ne párásodjon az üveg, bizonyos gázzal töltötték fel, és ez a gáz szivárgott valahol - mondta el a Híradóban Asztalos Zoltán, a Magyar Turizmus Rt. Információs és Logisztikai Igazgatóságának vezetője. Eredetileg a tervezett karbantartó munkálatok miatt állították le a szerkezetet, hogy átvizsgálhassák, és felkészítsék az első, ünnepélyes újévi átfordításra. A hiba ekkor derült ki. A tervek szerint a jövő hét elején már újra peregnek a Homokórában az üvegszemek. Az Időkereket április 30-án állították fel a budapesti Felvonulási téren.