A kormány nem tervez átfogó privatizációt - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn egy televíziós interjúban. Nincs a kormány és a parlament előtt "hű, de nagy privatizációs csomag", a kormány terveiben nincs átfogó magánosítási szándék - mondta a kormányfő a Magyar Televízió Parlamenti Napló című műsorában.

 

"Nem ismerek egyetlen olyan szándékot, hogy valaki is privatizálni szeretné a közigazgatást, az egyetemeket. Amit itt az ellenzék állít, annak semmi alapja nincs" - közölte Gyurcsány Ferenc az ellenzék azon vádjára, miszerint a privatizáció nemcsak az egészségügyet, hanem a közigazgatást is érintheti. "Rosszindulatú, politikai előítéletekkel terhelt spekuláció zajlik, hangulatkeltés" - mondta a kormányfő.

 

A privatizációnak érdemben a végén van Magyarország, az egykori állami tulajdon túlnyomó része már magánkézben van. Ma nincs komoly állami vagyon, amelynek az értékesítését le kellene állítani - tette hozzá. "Énszerintem akár arra is ki lehet írni népszavazást, hogy holnaptól tilos levegőt venni, meg tilos lesz horkolni, meg tilos lesz utcára menni sétálni" - tette hozzá a Fidesz népszavazási kezdeményezésére reagálva.

 

Az SZDSZ szerint az állam alapfeladatainak ellátásához szükséges vagyon kivételével privatizálni kell - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az [origo]-nak. Hozzátette: minden azt mutatja, hogy magánkézben hatékonyabban működnek ezek a cégek, főleg a vállalkozói feladatok ellátása. A kisebbik kormánypárt elnöke megjegyezte azt is, hogy bár a Szerencsejáték Rt. privatizálására lehetőség van a törvény szerint, nem történtek erre eddig előkészületek, a cég privatizálása nincs napirenden.

 

Az MSZP-s Wiener György viszont úgy látja: erről a  kérdésről a törvény értelmében nem lehet népszavazást kiírni. Úgy véli: közvetlen kapcsolatban áll a privatizáció a költségvetéssel, hiszen a költségvetés bevételi oldalán jelentkezik a privatizációból befolyt pénz. Wiener szerint emellett a kérdés idejétmúlt, hiszen a privatizáció nagy része már lezajlott. "1990-ben a Fidesz támogatta a privatizációt, sőt épp azért támadta az Antall-kormányt, mert az nem volt elég gyors" - jegyezte meg. A kormánypárti politikus hozzátette: pontatlan a kérdés, mivel azt kellene megkérdezni, mely vagyontárgyak privatizálását szeretnék leállítani a választók.

 

Az MDF elnöke, Dávid Ibolya közleményben tudatta: nem támogatja a Fidesz privatizációellenes kezdeményezését. Dávid közölte: konzervatív, jobboldali párt vezetőjeként hisz a magántulajdonban, és elveti a kollektivizmus, a szocializmus minden formáját. "A Fidesz ezzel a kezdeményezésével balról előzi az MSZP-t, és ismét egy platformra kerül a Munkáspárttal. Most a privatizáció leállítását akarják, legközelebb a magántulajdon eltörlését fogják követelni" - áll a közleményben. Hozzátette. az MDF számára a privatizálás mikéntje számít. Támogatják pédául a Bábolna Rt. és a Malév privatizálását, míg a Szerencsejáték Rt. eladását nem.

 

Kapcsándi Dóra