Fokozzák az ellenőrzéseket az al-Kaida-üzenet óta

Vágólapra másolva!
A rendőrség országszerte fokozott és szigorúbb ellenőrzéseket tart a múlt pénteki al-Kaida-üzenet óta; a Nemzetbiztonsági Hivatalban kedden ülésezett a terrorellenes koordinációs bizottság. Bene László országos rendőrfőkapitány szerint a múlt héten megjelent al-Kaida-üzenet óta a rendőrség szigorúbb és fokozott ellenőrzéseket tart - hangzott el a Magyar Televízió kedd esti híradójában.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy hangüzenetben az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel, köztük Magyarországgal szembeni szervezett ellenállásra hívta fel a muzulmán világot október 1-jén. A híradó információi szerint kedden ülésezett a terrorellenes koordinációs bizottság, mely várhatóan szerdán terjeszti a kormány elé javaslatát arról, hogy szigorítsák-e az ellenőrzéseket.

Nem csak a külképviseleteken és Irakban, hanem az összes magyar katonai missziónál megerősítették a terrorfenyegetés miatti intézkedéseket - mondta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, a nemzetbiztonsági kabinet vezetője a híradónak.

A híradó úgy tudja, hogy a rendőrség "szigorú és következetes szolgálatellátásra" kapott utasítást. A rendőrök figyelmét arra hívták fel, hogy jobban figyeljenek az elhagyott csomagokra. A televízió információi szerint a terrorcselekményre utaló bejelentéseket már az elmúlt három napban jóval komolyabban kezelték.

A híradó titkosszolgálati forrásból úgy értesült, hogy a nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülésén a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői nem fogják javasolni a készültségi szint növelését.