Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetője szerdán közleményben tudatta: álláspontja szerint a főpolgármesteri tevékenység nem egyeztethető össze az európai parlamenti képviselői megbízatással. Több névtelenül nyilatkozó forrás is azt állította korábban, hogy a közigazgatási hivatal előző vezetőjét épp azért menesztette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mert összeférhetetlennek minősítette Demszky két pozícióját. Demszky Gábor nem kívánta kommentálni a hírt.
Vágólapra másolva!

"A hatályos jogszabályok vizsgálata, valamint alkotmányjogi és közigazgatási jogi szakértőkkel lefolytatott konzultációi alapján arra a következtetésre jutott, hogy a két tisztség egyidejű betöltése jogszabálysértő, azaz a főpolgármesteri tevékenység nem egyeztethető össze az európai parlamenti képviselői megbízatással" - áll a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, Forgách Imre által aláírt dokumentumban.

Augusztus 30-án a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció tiltakozott amiatt, mert szerintük Demszky Gábor nem lehet egyszerre főpolgármester és európai parlamenti képviselő, mert erre a törvény nem ad lehetőséget. Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője erre válaszul közölte: véleményük szerint az EP-képviselői mandátum nem számít munkaviszonynak, másrészt a Fidesz-MKDSZ nem vette figyelembe az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló törvényt.

Meg nem erősített találgatások szerint a Fővárosi Közigazgatási Hivatal előző vezetőjét, Felkai Lászlót azért menesztette Gyurcsány Ferenc kormányfő, mert több fórumon is kijelentette: összeférhetetlennek tartja Demszky Gábor főpolgármesteri és európai parlamenti képviselőséget.

A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályán az [origo] megkeresésére annyit közöltek: Demszky, aki jelenleg Brüsszelben tartózkodik nem kívánja kommentálni a hírt.