Koraszülés és rossz bánásmód miatt hal meg a legtöbb kisgyerek

Vágólapra másolva!
Az UNICEF pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint világszerte igen lassan sikerül csökkenteni a gyerekhalálozás arányát. Jelenleg minden tizenkettedik gyerek meghal, mielőtt betöltené ötödik életévét. Magyarországon a régióhoz képest magas a gyerekhalálozások száma, szakemberek ezt a sok koraszüléssel és a rossz bánásmóddal hozzák összefüggésbe. A koraszülések a rossz szociális körülmények között élőknél fordulnak elő gyakrabban.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt 30 évben Magyarországon is jelentősen csökkent a gyermekhalandóság és a csecsemőhalandóság, ugyanakkor a fejlett országokhoz viszonyítva továbbra is magas a szülés körüli halálozás - derül ki az UNICEF, az ENSZ gyermekalapjának pénteken közzétett jelentéséből. A jelentés név szerint is megemlíti Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, mint ahol a halálozási adatok - ezer születésre 9 ötéves kor alatti halálozás - magasabbak, mint a régió átlaga, mely 6 halálozás ezer gyerek közül. Csehországban és Szlovéniában ezerből 5 gyerek hal meg, Észtországban pedig 12.

A szakemberek szerint a gyerekhalálozási arány a koraszülések arányának visszaszorításával lenne csökkenthető, ennek azonban inkább társadalmi, mint orvosi feltételei vannak. A gyermekbalesetek száma ugyancsak magas Magyarországon. A régió országaihoz képest Magyarországon több gyerek hal meg rossz bánásmód, elhanyagolás, illetve csecsemőgyilkosság miatt - mondta Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója.

Siklós Pál, a Szent István Kórház főorvosa szerint a koraszülések számát kellene csökkenteni, ez pedig inkább társadalmi, mint egészségügyi kérdés, ugyanis a rossz szociális körülmények között élők körében magas a koraszülések száma - közölte a pénteki online sajtótájékoztatón. A kormány feladata ezen lakossági csoportok anyagi, szociális és egészségügyi-kulturális felzárkoztatása. Az Esélyegyenlőségi Minisztérium egyik fontos feladata, hogy ehhez kellő támogatást szerezzen és nyújtson - tette hozzá.

A fejlett országok közül a skandináv országokban a legalacsonyabb a gyermekhalandóság, a lista élén Svédország áll, ahol 1000 élveszületésre csak 3 öt év alatti halálozás jut.