Lotz-festményt raboltak el a fővárosban

Vágólapra másolva!
Több millió forint értékűre becsült műtárgy, Lotz Károly Diána című műve elrablása ügyében nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két ismeretlen személyazonosságú férfi pénteken este Budapesten bement a XI. kerületi Serleg utca egyik lakásába, ahol egy idős házaspár tartózkodott otthon. Az egyik elkövető a 61 éves hölgyet bántalmazta, megkötözte, a 67 éves férfi fejét pokróccal letakarta. Az idős hölgy a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett, s kórházba szállították.

Az elkövetők a lakásból arany ékszereken, bankkártyán kívül eltulajdonították Lotz Károly Diána című művét. A 60x80 centiméter nagyságú aranyozott keretbe foglalt festmény szerepel a Nemzeti Galéria nyilvántartásában, s értéke több millió forintra becsülhető.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya megkezdte a bűncselekmény körülményeinek vizsgálatát, az elkövetők kilétének felderítését.