Megmenekülhetnek a somogyi szürkemarhák

Vágólapra másolva!
Kilenc szürkemarhát kellett volna egy uniós jogszabály miatt leölnie ma egy somogyi gazdának, mert nem tudta igazolni az állatok származását. Az utolsó pillanatban azonban fény derült az állatok származási helyére, így a hungarikumnak számító szürkemarhák egyelőre megmenekültek.
Vágólapra másolva!

A szürkemarhákat kedden egykor kellett volna levágni, mert egy uniós jogszabály értelmében azok az állatok, melyeknek származását nem tudják igazolni, nem kaphatnak úgynevezett Egységes Nyilvántartási és Azonosító számot. A szám nélküli állatokat a 2001-es előírás szerint le kell ölni, és a húsukat megsemmisíteni. Az ilyen állatok húsa ugyanis a fertőzésveszély miatt veszélyes hulladéknak minősül.

A kaposfüredi gazda a legutolsó pillanatban technikai okok miatt haladékot kapott, mert tegnap este sikerült fényt derítenie az állatok származási helyére.

"Az állatokat az EU-csatlakozás napján vettük, nem tudtuk, hogy a származást dokumentálni kell. Azt hittük, sikerülni fog kinyomozni az eredetüket." - mondta az [origo]-nak Kovács Gyula tulajdonos. "Mi már az ötödik tulajdonos vagyunk" - tette hozzá. A szürkemarhák Vácról származnak, de megjárták Baját és Egert is. Az egyik korábbi tulajdonos eddig nem segített a kaposfüredi gazda magánnyomozásában, de tegnap végül elmondta, hogy birtokában vannak olyan papírok, amelyekkel igazolni lehet a származást.

Kovács Gyula elmondta, már május óta próbálja kinyomozni a marhák származását, hogy meg tudja menteni őket, szám nélkül azonban semmilyen hatóság nem tud ebben segíteni. A tulajdonosnak mára sikerült három állat papírját megszerezni, a többi folyamatban van. A somogyi állategészségügy vérvételt rendelt el, és valószínűleg a probléma megoldódik. A kilenc szürkemarha közül kettő egyébként vemhes.

Farkas Tamás, a Misina Állatvédő Egyesület elnöke szerint a tulajdonost is felelősség terheli a kialakult helyzetért. Szerinte csak a megfelelő papírokkal együtt lett volna szabad az állatokat megvásárolni. "De az a megoldás nonszenz, hogy az ilyen állatokat azonnal le kell ölni" - tette hozzá." A jogszabály ezt írja elő, de az eljárás nem humánus" - mondta. Az állatokat szerinte ilyenkor karantém alá kellene helyezni, és megvizsgáltatni. "Nem megfelelő megoldás egészséges állatokat leölni a fertőzésveszélytől való félelem miatt" - mondta Farkas.