Kiszűrik a goromba nővéreket

Vágólapra másolva!
Rögzítik az orvosi ügyeletekre érkező telefonhívásokat Pécsen. Az intézkedés célja, hogy kiszűrjék a betegekkel goromba, türelmetlen hangon beszélő nővéreket, orvosokat. Emellett a visszahallgatható beszélgetésekkel próbálják megvédeni az indokolatlanul panaszkodóktól az egészségügyi dolgozókat.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
A kép illusztráció

Több mint egy hete rögzítik az orvosi ügyeletekre érkező telefonhívásokat Pécsen. A bevezetett intézkedés célja, hogy könnyen ki lehessen vizsgálni a betegek panaszait: korábban többször kifogásolták, hogy az orvosok és a nővérek gorombán, türelmetlenül beszélnek velük. A magnóra vett telefonbeszélgetésekkel ugyanakkor azt is meg lehet utólag állapítani, hogy indokolt volt-e ügyeleti időben hívni az orvost.

Vajda János, az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgatója azt mondta, azért döntöttek a telefonbeszélgetések rögzítése mellett, mert korábban többször érkezett lakossági panasz, hogy nem megfelelő hangnemben beszélnek a betelefonálókkal. Sok esetben viszont amiatt volt nehéz kivizsgálni a panaszt, hogy nem tudták azt sem kideríteni, ki vette fel a telefont: az orvos, a nővér, esetleg a biztonsági őr. Emellett sokszor előfordult, hogy valaki csak azért telefonált az ügyeletre éjjel háromkor, mert nem tudott elaludni. Később viszont azt állította, hogy 40 fokos lázzal feküdt otthon, de nem jött ki hozzá az orvos.

Egyrészt a lakossági panaszok eredményesebb kivizsgálása, másrészt a munkatársak védelme érdekében döntött az intézmény úgy, hogy rögzíti a telefonbeszélgetéseket. Ha valamelyik nővérről a beszélgetések alapján kiderül, hogy nem megfelelő hangnemet ütött meg, felelősségre lehet vonni, kirívó esetben akár az állásába is kerülhet, ha goromba. Előfordult már korábban, hogy valakit azért küldtek el, mert miután a telefonáló nem értett valamit és visszakérdezett, emelt hangon azt mondta: Mi az, maga süket?!. Amióta rögzítik a telefonokat, egyetlen panasz sem érkezett még.

Az orvosokat nem fenyegeti az a veszély, hogy kirúgják őket türelmetlenségükért, mivel ők vállalkozóként dolgoznak. Vajda szerint sokkal kisebb a valószínűsége, hogy egy orvos beszél gormbán a beteggel, mert az ügyeleti telefont többnyire a nővérek veszik fel, ez nem az orvos dolga.