Blair volt a sztár a balos csúcson

Vágólapra másolva!
Tony Blair brit miniszterelnök beszédével végződött a baloldali ideológusok budapesti tanácskozása. Blair azt mondta, hogy ha a baloldal nyerni akar, akkor meg kell újulnia. Napközben bizalmi embere rendezett tanácskozásokat. Délután az őszödi konferenciára menet öt további ország vezetője is felszólalt, az ENSZ-t elavultnak, az EU-t követendő mintának nevezve.
Vágólapra másolva!

A Haladó Kormányzás konferencia délelőttjén kiscsoportokban beszélgettek a világ vezető baloldali ideológusai. Délután már több állam- és kormányfő beszélgetett piros fotelekben, majd amikor az utolsó témakör utolsó előtti felszólalójaként Mbeki dél-afrikai elnök is elmondta, hogy mi legyen az ENSZ-szel, akkor belépett Tony Blair a konferenciaterembe. A brit miniszterelnök kék ingben és kék nyakkendőben, gyors léptekkel a pódiumon termett, minden vezetővel kezet fogott, és beült Gyurcsány Ferenc mellé. Kicsit sugdolóztak a vakuk villanási között, mondták neki, hogy az ENSZ-ről van szó, meghallgatta Adrian Nastase román miniszterelnök véleményét, aztán felállt és beszédet mondott. Ezzel befejeződött az új baloldalt képviselők konferenciája. A vezetők autóba szálltak, hogy gondosan őrzött konvojjal Balatonőszödre hajtsanak, ahol további vezetőkkel együtt pénteken tanácskoznak majd. Péntek délelőtt Gyurcsány Blairrel négyszemközt is beszélget.

Forrás: MTI
Gyurcsány Ferenc, Tony Blair brit miniszterelnök, Helen Elizabeth Clark Új-Zéland miniszterelnöke, és Thabo Mbeki dél-afrikai elnök

A Haladó Kormányzás konferencia tulajdonképpen a nemzetközi baloldal konferenciája. Azért hívják magukat haladóknak, mert az angolszász országokban a "bal" kifejezés kicsit kommunista ízű, ráadásul a részt vevők az új baloldalt képviselik, amit "harmadik út"-nak is neveznek. Az osztályharc helyett a középosztályra koncentráló, államilag garantált jólét helyett esélyegyenlőséget szorgalmazó politikai filozófia egyik első követője Tony Blair. Bill Clinton volt amerikai elnökkel ők kezdték el 1999-ben azt az évenkénti találkozó-sorozatot, melyen az összes kontinensről összegyűlnek a modern bal mellett elkötelezett, kormányon lévő vezetők. A találkozót idén Magyarországon, Balatőszödön rendezik, és ezt vezette fel a budapesti Haladó Kormányzás konferencia.

A megbeszélés-sorozat leginkább tisztelt felszólalója Anthony Giddens szociológus volt, akinek A harmadik út című könyve a Blair-féle irányzat Bibliája. Gyurcsány Ferencnek is ez az egyik kedvenc politikai iránymutatója, a magyar kiadást még üzletember korában ő fordította. Ahogy egyik tanácsadója mondta a konferencián, "azért akart kormányozni, mert a többiek nem figyeltek a könyvre". Giddens csütörtök délelőtt az esélyegyenlőség megteremtését állította a baloldal programjának középpontjába. A szegénység elleni harcot, az oktatás színvonalának emelését, a jóléti rendszer reformját és a társadalmi kohéziót (kisebbségek, bevándorlók helyzetének rendezése) adta ki feladatnak az idén.

Fotó: Fábián Évi
Gyurcsány Ferenc és Tony Blair

A szegény országok segítése volt az egyik legfontosabb témája a délutáni, "vezetők kerekasztala" néven meghirdetett beszélgetésnek is. A színpadon piros fotelekbe egymás mellett ült Új-Zéland, Chile, Dél-Afrika, Románia, Dánia és Magyarország vezetője, Peter Mandelson és Pascal Lamy, az Európai Bizottság hivatalba lépő és leköszönő kereskedelmi biztosa. Egyetértettek abban, hogy az ENSZ és a WTO rosszul működik és helyette valami új kell. Szívesen vennének valamilyen nemzetközi adót vagy rendszer a legszegényebb országok támogatására. Ki kellene találni, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak milyen rendszere legyen. Paul Nyrup Rasmussen dán miniszterelnök azt tanácsolta, hogy csak jól elmagyarázott reformokba kezdjenek kollégái, és figyelmeztette őket, hogy ha két év alatt nem mutatnak fel eredményt valamilyen intézkedés után, akkor kár volt belekezdeni. Gyurcsány Ferenc a magyar jómódúak áldozatkészségét hiányolta. Adrian Nastase román miniszterelnök a szövetségekről beszélve elmondta, hogy az RMDSZ mekkora segítséget jelentett országa NATO-csatlakozásához, és az EU-csatlakozási tárgyalások közelgő befejezéséhez. Az EU-n kívüli országok vezetői sokat dicsérték az EU-t működtető kompromisszumokat és a regionális támogatási rendszerét.

Blair saját példáján keresztül mutatta be a megújult baloldal sikerét: először neki sikerült kétszer egymás után győzelemre vezetni a Munkáspártot. Ő is beszélt az oktatás színvonalának emeléséről. Blair figyelmeztetett, hogy a jóléti rendszer reformra szorul, még ha fájdalmas is a teljesen gondoskodó állam leépítése. Egyetértett abban, hogy az ENSZ és a WTO is elavultan működik.

Forrás: MTI
A találkozó résztvevői

Szerinte Európának az USA-nak minden körülmények között szorosan együtt kell működnie, és a terrorizmus ellenes küzdelmet sem szabad feladni. Korábban - még érkezése előtt - a chilei elnök bírálta az iraki háborút.

Délelőtt a többek között spanyol és svéd minisztereket, chilei és dél-afrikai elnöki tanácsadókat egy asztalhoz ültető megbeszélésen a legtöbbet arról vitatkoztak, hogy ideális-e a skandináv model: nagyon magas adók, nagyon nagy szociális biztonság. Az amerikai résztvevő arra panaszkodott, hogy náluk nem értik az emberek, hogy a szociális hálóhoz sokat kell adózni. A német Wolfgang Merkel azt mondta, hogy az állam bármilyen berendezkedésű lehet, a lényeg, hogy jól működjön a társadalombiztosítási rendszer. A chilei küldött a nagy egyenlőtlenségekről szólt: hiába fejlődött rohamosan a gazdaság Pinochet alatt, ha a gazdagok gazdagodtak csak, és a szegények tovább szegényedtek. Abban mindenki egyetértett, hogy a globalizáció okozta egyenlőtlenségek ellen fel kell lépni.

Magyari Péter