Egész nap lezárások bénítják a főváros forgalmát

Vágólapra másolva!
Az egész gyorsforgalmi utat és az Üllői utat lezárják, amikor megérkezik Budapestre egy-egy külföldi delegáció, ezekre az időszakokra szinte megbénul a város forgalma - tudtuk meg a 6x6 Taxi munkatársától. A baloldali csúcstalálkozóra tartó politikusok egész nap, este 8 óráig érkeznek Ferihegyre. Csütörtökön és pénteken Balatonőszödön tartják a Haladó kormányzás konferenciát, amelyen tizenkét baloldali kormányfő vesz részt.
Vágólapra másolva!

Egész csütörtökön számítaniuk kell a fővárosban autózóknak nagyobb torlódásokra, a szokásosnál hosszabb útidőre, mert folyamatosan érkeznek Budapestre a kétnapos balatonőszödi konferencia külföldi résztvevői. A delegációk útvonalát - a gyorsforgalmi és az Üllői utat minden esetben - teljesen lezárják, ezekben az időszakokban szinte megbénul a város forgalma - mondta az [origo]-nak a 6x6 Taxi munkatársa. Szerdán még csak néhány küldöttség érkezett, ma erősebben érezni a delegációk érkezése miatti útlezásárásokat - tette hozzá a diszpécser.

Csütörtökön és pénteken Balatonőszödön tartják 12 baloldali kormányfő részvételével a Haladó kormányzás konferenciát. A rendezvény biztosítását a Köztársasági Őrezred, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a megyei rendőrök együtt végzik. Őszödöt és 20 kilométeres körzetét szinte hermetikusan lezárják. Az ötfokozatú biztonsági skálán 2-es biztonsági fokozatot rendeltek el. A menetrend szerinti utasszállító gépek kivételével repülési tilalmat rendeltek el a térségben, és fokozottan ellenőrzik a vízi és szárazföldi útvonalakat is.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Szerdától szombatig időszakos forgalomkorlátozások, útlezárások lesznek a Ferihegyi gyorsforgalmi úton, az Üllői úton, a Kis- és a Nagykörút vonalán, az M5-ös és az M1-M7 autópálya fővárosi kivezető szakaszán, valamint az M0-s autóúton. A delegációk áthaladásának idejére korlátozzák a forgalmat a József körúton, a Ferenc körúton, a Petőfi hídon, a Bocskai úton, a Nagyszőlős utcában és a Budaörsi úton is.

Tilos megállni az Erzsébet körúton a Dob utca és a Király utca között, a Dob utcában és a Hársfa utcában csütörtök estig, illetve szerda este 8 órától szombat délig az Apáczai Csere János utcában. Szintén nem szabad megállni csütörtök reggeltől a Kossuth téren és a Roosevelt téren az MTA előtti parkolóban.