Útlezárások Budapesten

Vágólapra másolva!
A rendőrség lezárta a járműforgalom elől az Andrássy utat a péntek délutáni, Terror Háza előtti antifasiszta demonstráció miatt. A környékről már korábban elszállították a tilosban parkoló járműveket, az Andrássy útra csatlakozó mellékutcáknál rendőrök vigyáznak a rendre. Ugyancsak lezárták a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és az Ajtósi Dürer sor között, a Hősök terét, a Kós Károly sétányt a Hősök tere és a Hermina út között, valamint az Állatkerti körutat az Állatkerti út és a Hősök tere között.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
A tilosban parkolókat elszállítják

A péntek délutáni, Terror Háza előtti demonstráció miatt a rendőrség lezárta a járműforgalom elől az Andrássy utat. A környékről már korábban elszállították a tilosban parkoló járműveket, az Andrássy útra csatlakozó mellékutcáknál rendőrök vigyáznak a rendre. Juhász Gábor belügyi politikai államtitkár kijelentette, hogy a rendőrség garantálja, hogy a pénteki, az újnyilasok ellen szervezett demonstráción nem éri atrocitás a résztvevőket. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány határozott fellépést ígért azokkal szemben, akik esetleg meg akarnák zavarni az antifasiszta demonstrációt.

Ugyancsak lezárták a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és az Ajtósi Dürer sor között, a Hősök terét, a Kós Károly sétányt a Hősök tere és a Hermina út között, valamint az Állatkerti körutat az Állatkerti út és a Hősök tere között. A szervezők több tízezer embert várnak a nyilas terror áldozataira emlékező demonstrációra. A rendezvényt az SZDSZ Új Generáció kezdeményezte, majd csatlakozott az MSZP és több civil szervezet is. Beszédet mond Magyar Bálint oktatási miniszter és Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere, szocialista alelnök.

Délután húsznál több civil szerveződés kezd demonstrációt a Dózsa György úton, a Felvonulási térnél. Glatz Ferenc akadémikus beszéde után a résztvevők átvonulnak a Terror Háza Múzeum elé. Ide érkeznek majd azok is, akik a mintegy kétszáz, jórészt baloldali társadalmi egyesületet tömörítő Civil Fórum hívására gyűlnek össze a Kodály köröndön. Ott lesznek a megemlékezésen az MSZP-kongresszus küldöttei is, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A magát hungaristának nevező Magyar Jövő Csoport október 15-re demonstrációt jelentett be az Andrássy út 60. elé. Vezetőjük, Bácsfi Diána azt mondta, hogy a nyilas hatalomátvétel évfordulóján - amit ők a "Hűség Napjának" neveznek - meg fognak emlékezni arról, "mit jelentett vezérünk, Szálasi Ferenc harca a 30-as és a 40-es években". A BRFK először "tudomásul vette" ugyan a hungaristák tüntetés-bejelentését, ám miután az SZDSZ Új Generáció megemlékező rendezvény céljából területfoglalási engedélyt kapott a fővárosi önkormányzattól az Andrássy út 60. előtti útszakaszra, a rendőrség közölte, hogy az újnyilasok elleni demonstráció helyszínére nem fogják odaengedni a hungaristákat.

A 105-ös autóbuszok csak az Apor Vilmos tér és a Deák Ferenc tér között járnak péntek délután. A 4-es autóbuszok délután 3 és este 8 között a Gyöngyösi utca és a Mexikói út között közlekednek, a 75-ös és a 79-es trolibuszok pedig csak rövidített útvonalon járnak. A 4-es és a 6-os villamosok - a demonstráció résztvevőinek számától függően - nem járnak majd az Oktogon és a Blaha Lujza tér között. Ha sokan demonstrálnak a Terror Háza előtt, a földalatti Vörösmarty utcai megállóját is lezárhatják.