Tízezreket várnak az antifasiszta tüntetésre

Vágólapra másolva!
A pénteki antifasiszta tüntetésre több tízezer embert várnak a Terror Háza elé - írja a Népszabadság. A hungarista csoport nem rendezheti meg azt a demonstrációt, amely ellen a demokratikus tüntetést meghirdették a nyilas-hatalomátvétel hatvanadik évfordulóján. A rendőrség azt ígéri, hogy senkit nem ér atrocitás a demonstráción.
Vágólapra másolva!

A hungarista Magyar Jövő Csoport híveitől, egy jogi lehetőséget kihasználva, az SZDSZ Új Generációja elvette a péntekre tervezett demonstráció helyszínét, így pénteken csak a demokratikus tüntetést lehet megtartani. Az Új Generáció azért kapott elsőbbséget, mert nem politikai, hanem kulturális rendezvényre kért engedélyt. Így viszont az önkormányzat felülírhatta a rendőrség korábbi döntését, amellyel jóváhagyta a hungaristák demonstrációs szándékát.

A hatóság már értesítette a Magyar Jövő Csoport nevében eljáró Bácsfi Diánát, hogy nem tarthatják meg rendezvényüket, ahol Szálasi Ferenc nyilas vezető hatalomra kerülésének hatvanadik évfordulóját akarták megünnepelni. Bácsfi nem is tudott volna megjelenni a Terror Házánál, mert rendzavarás miatt őrizetbe vették, amikor az újnyilasok elleni aláírásgyűjtésen karlendítéssel köszöntötte a jelenlévőket. A bíróság tíz nap elzárással sújtotta, ezért ma is fogdában kell tartani.

A rendőrség garantálja, hogy a pénteki, az újnyilasok ellen szervezett demonstráción nem éri atrocitás a résztvevőket - jelentette ki csütörtökön Juhász Gábor belügyi politikai államtitkár, miután találkozott a rendőrség vezetőivel.

Hétfőn a négy párt közös nyilatkozatot írt alá az önkényuralmi ideológia és mindenfajta kirekesztés ellen. A közös nyilatkozat ellenére a négy párt nem emlékezik együtt. Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtök este helyezett el virágot a Terror Házánál, a Fidesz országgyűlési és fővárosi képviselői a Kozma utcai zsidó temetőben emlékeztek a holokauszt áldozataira. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken négykor a gyermekeket mentő Szthelo Gábor emléktábláját koszorúzza meg.