Hiller felkészült az elnökségre

2004.10.17. 9:49

Hiller István, az MSZP szombaton megválasztott új elnöke felkészültnek tartja magát a pártelnöki poszt ellátására. A politikus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hangsúlyozta, hogy az MSZP célja, hogy nyerjen a 2006-os országgyűlési választásokon, és számot vetett azzal, hogy csak két év van hátra a választásokig. Az elnök kijelentette, hogy nincs olyan szocialista politikus, akivel ne tudna együtt dolgozni.

Fotó: Fábián Évi

Hiller István, az MSZP szombaton megválasztott új elnöke felkészültnek tartja magát az elnöki poszt ellátására. Hiller István a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hangsúlyozta, hogy az MSZP célja, hogy nyerjen a 2006-os országgyűlési választásokon, és számot vetett azzal, hogy csak két év van hátra a választásokig. Szólt arról is, hogy elégedett az MSZP új vezetésének összeállításával, nincs olyan szocialista politikus, akivel ne tudna együtt dolgozni.
   
Hiller hozzáfűzte, hogy a "csapat" alkalmas feladatai ellátására, és jó az emberi kapcsolat is közöttük. Arra már kevés lett volna az idő, hogy "tisztességes, hozzáértő elkötelezett, de egymást nem nagyon ismerő, és finoman fogalmazva egymást nem kedvelő emberek összekováscsolódjanak" - mondta.
   
A műsorvezető felvetésére, miszerint a szocialista politikus három év alatt nagy utat tett meg a pártban, Hiller István elmondta: "Ez nem hiszem, hogy személyes képességeken múlik. Összejött egy fiatalítási, egy generációváltási igény". Hiller hozzátette, hogy a pártban vannak olyan tagok, akik a párt korábbi vezetéséhez képest fiatalok, szívesen szerepelnek a médiában, akik megpróbálják jól képviselni a saját gondolataikat, " a modern politikai életben akárhogy is nézzük, a kommunikáció a szakmánk része. Nincsen külön kommunikációs hiba, ha egy politikus kommunikációs hibát vét, az politikai hiba".

Annak kapcsán, hogy az MSZP kongresszusa Gyurcsány Ferencet  és személyét is jelentős többséggel választotta meg, kifejtette, hogy mindketten sokat találkoztak a szocialista párt szervezetivel vidéken, és ezzel személyes kapcsolatot alakítottak ki a párttagokkal. Utalt arra is, hogy természetes módon hatással vannak egymásra a miniszterelnökkel, hiszen évek óta együtt gondolkodnak azon, hogy milyen legyen magyar szociáldemokrácia, milyen legyen a baloldal, hogy milyen országot szeretnének, hogyan képzelik el e program megvalósítását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK