A védő nem tudott megbirkózni a Postabank-anyaggal

Vágólapra másolva!
Gyorsan befejeződött a Postabank-per első tárgyalása, ugyanis Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató új ügyvédje még nem tudta áttanulmányozni a rengeteg, mintegy 60 ezer oldalnyi iratot. Princz korábbi védője, Nehéz-Posony István nyáron meghalt, ezért van új ügyvédje a Postabank volt vezetőjének. Princz Gábort a Hengermalom-ügyben 121 milliós hűtlen kezeléssel, a Postabank-ügyben - hat társával együtt - 36 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolják, a két ügyet egyszerre tárgyalják.
Vágólapra másolva!

Öt évig tartó nyomozás után kedden megkezdődött a Fővárosi Bíróságon a Postabank-per tárgyalása. Kedden csak a vádirat ismertetéséig jutottak, utána elnapolták a pert, mert Princz Gábor új ügyvédje még nem tudta áttanulmányozni a Postabank-üggyel kapcsolatban összegyűlt rengeteg iratot. Összesen, mellékletekkel együtt 300 aktából áll a per dokumentációja, vagyis mintegy 60 ezer oldalt kell elolvasnia az új ügyvédnek. Princz korábbi ügyvédje, Nehéz-Posony István nyáron meghalt, ezért fia, Nehéz-Posony Márton látja el most Princz védelmét.

Az ügyész az első tárgyalási napon ismertette a vádiratot, melyből kiderült, hogy a Hengermalom-ügyet is ebben a perben tárgyalják. A Budai Hengermalom Kft.-vel kapcsolatban Princz Gábort 121 milliós hűtlen kezeléssel vádolják. Ezt a vádiratot csatolták a Postabank-ügyhöz, amelyben a pénzintézet vezetőit - Princz Gábort és 6 társát - 36 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolják. A vádirat szerint a bankvezetők megtévesztették a hatóságokat, az előírásokat tudatosan megszegték, és ezzel kárt okoztak.

A vádlottak tevékenysége miatt a pénzintézet 1995 áprilisában még 9,7 milliárd forintos saját tőkéje 1997 december végére 2,4 milliárd forintra csökkent, pedig közben volt még egy 17 milliárd forintos tőkeemelés is. Az ügyészség ezért erre az összegre, valamint a kormány 12 milliárd forintos kezességvállalására és a bankpánik miatti 5 milliárdos vagyonvesztésre figyelemmel összesen 36,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a Postabank volt vezetőit.