Iskolások irtanák a parlagfüvet

Vágólapra másolva!
Jövőre a gyerekek is részt vehetnek a parlagfűirtásban, ha iskolájuk indul az allergiaellenes pályázaton. Az iskolánként elnyerhető félmillió forintot képzési programra, vagy elhanyagolt területek feltérképezésére és gondozására fordíthatják. Az allergológus szerint az irtást még virágzás előtt el kell kezdeni, az allergiás gyerekek pedig csak kesztyűben és maszkban végezhetik.
Vágólapra másolva!

Még ezen a héten beadhatják pályázatukat az általános- és középiskolák, ha jövőre részt akarnak venni a parlagfűírtásban. A parlagfű-problémában érintett minisztériumok azzal a céllal írtak ki pályázatot, hogy a diákok megismerjék az allergiát okozó növényt és a lehető legtöbbet tegyenek meg az allergia kialakulásának megelőzéséért, illetve a gyomnövény irtásáért.

Az iskolák képzési program kialakítására is kérhetnek pénzt, de arra is vállalkozhatnak, hogy feltérképezik a környék elhanyagolt területeit, azok felett "védnökséget" vállalnak, kiirtják a parlagfüvet, és rendszeresen ellenőrzik, gyomlálják. Pályázati támogatásra összesen húszmillió forint áll rendelkezésre, pályázatonként félmillió forintot lehet igényelni. Az egészségügyi minisztériumtól az [origo] egyelőre nem kapott választ arra, hogy a pályázatra hány iskola jelentkezett és elsősorban milyen jellegű programokra kértek támogatást.

A parlagfüvet még virágzás előtt, április tájékán el kell kezdeni irtani, akkor még nem okozhat allergiát - mondta az [origo]-nak Aggné Wacler Lívia allergológus. Akik viszont tudják magukról, hogy allergiásak a parlagfűre, ők csak kesztyűben és maszkban vegyenek részt az irtásban - tette hozzá.

Becslések szerint az országban 2,5 millióan szenvednek a népbetegségnek számító pollenallergiától. Kétharmaduk kizárólag a parlagfűre érzékeny. A gondot főként a gyomnövény feltartóztathatatlan terjedése okozza, a gyomnövénnyel borított terület nagysága minden évben növekszik. Egy idei felmérés szerint a fővárosi és Pest megyei lakosság közel 22 százaléka pollenallergiás, a vizsgálattal igazolt betegek aránya eléri a 16 százalékot.