Veszélyesen megközelítette egymást két gép Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Két repülőgép a Ferihegyi repülőtér légterében az egyik átstartolása miatt az előírtnál jobban megközelítette egymást - erősítette meg a HungaroControl.
Vágólapra másolva!

"Két gép egy rövid ideig az előírt elkülönítési minimumon belül egy irányban haladt" - nyilatkozta Hackl Mónika, a polgári légirányítás szóvivője. Bakos József, a HungaroControl légiforgalmi főosztályvezetője az esetről elmondta: csütörtökön este a Wizzair légitársaság egyik leszálló gépe észlelte, hogy túlságosan magasan van, s a rossz látási viszonyok között nem fog tudni leszállni a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtti leszállópályára; ezért átstartolásra kért engedélyt. A 2-es terminál előtti pályáról eközben felszállt egy Malév-gép, s emiatt egy idő után egymás mellé került a két repülőgép.

"Nem szokványos, hogy átstartolás közben elindul egy másik gép is, illetve hogy egy induló gép mellé csatlakozik egy átstartoló gép; ezért vizsgálat indult" - közölte a főosztályvezető. Hozzátette: "ez nem szokványos, de nem rendkívüli eset". Hackl Mónika, a HungaroControl szóvivője szerint az összeütközés veszélye nem állt fenn.

Bakos József azt is elmondta, hogy a megindult vizsgálat során tanulmányozzák a radarképeket és az úgynevezett rádiólevelezést, valamint jelentést kérnek a légirányítóktól és a gépek pilótáitól.