Letette miniszteri esküjét Somogyi Ferenc külügyminiszter kedden a parlamentben. A köztársasági elnök a magyar diplomácia eddigi irányítóját, Kovács Lászlót október 31-i hatállyal mentette fel tisztségéből. Kovács László tervei szerint az Európai Bizottságban folytatja munkáját.

Kedden letette külügyminiszteri esküjét az Országházban Somogyi Ferenc, aki a hatvanas évek vége óta dolgozik diplomataként. 1945-ben született, és 1968-ban került a Külügyminisztériumhoz, majd hamarosan Rangúnban (akkor Burma, ma Mianmar fővárosa) és Lagosban (Nigéria) dolgozott a nagykövetségeken. Később Magyarországot az ENSZ New York-i központjában képviselte.

A rendszerváltás előtt és után is egy-egy éven át államtitkár volt a Külügyminisztériumban, majd a Horn-kormány idején visszatérhetett a tárcához. Először közigazgatási államtitkárnak ment, majd 1996-tól 1998-ig az integrációs államtitkárságot vezette. Ő irányította a magyar kormány részéről az EU-csatlakozási tárgyalásokat az első években. A NATO-csatlakozási tárgyalásokat is vezette a Honvédelmi Minisztériumot képviselő Gyarmati Istvánnal közösen.

A Horn-kormány bukása után a Matáv Rt.-nél foglalkozott az Európai Unióval, a cég integrációs igazgatójaként. Jelenleg a Stonebridge Communications AD vezérigazgatója, ez a cég többségi tulajdonosa a Matáv érdekeltségébe is tartozó MakTelnek, amely a legnagyobb macedón távközlési társaság.

A köztársasági elnök előtt képviselői esküt tett még Alföldi Albert (MSZP), aki Zuschlag János megüresedett helyét tölti be a parlamentben. Zuschlag János október 18-án jelentette be, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, miután a nyilasterror áldozatain gúnyolódott.